A katolikusok ünnepi asztalának egy különleges, de talán kissé elfeledett dísze a sárgatúró. Ez a hagyományos étel nemcsak ízletes, hanem mély kulturális jelentőséggel is bír. Az ünnepi étkezések során a sárgatúró nemcsak az ízek harmóniáját gazdagítja, h

Húsvét ünnepén készítjük, omlós és mégis könnyedén szeletelhető, a sonka mellett, torma kíséretében, két kalács közé helyezve. Sárga, édes, és egy csipet sósság is rejlik benne. Mi lehet ez? Ezt a találós kérdést évekkel ezelőtt hallottam, amikor egy gyönyörűen megterített húsvéti asztalnál ültem. Ekkor érkezett meg a sonka után a legfontosabb „szereplő”, a sajtszerű sárgatúró, amelynek íze azóta is velem maradt, és már én is készítem ezt a finomságot.

Ez a különleges finomság szorosan összefonódik a vallásos hagyományokkal, különösen a húsvéti ünnepkörrel. Kezdetben a görög- és római katolikus közösségek készítették el, és az első írásos emlékek a Hajdúság és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék vidékein bukkantak fel. A híre hamar eljutott más tájakra is, így mára a sárgatúró nemcsak ízletes csemege lett, hanem az ünnepi asztalok elmaradhatatlan dísze is. E finomságot több néven is ismerik: sárga- vagy édestúróként, túrócskaként, valamint a magyar-szláv vidékeken szirikként vagy szirkaként emlegetik. A hagyományok életben tartásával és a változatos elnevezések révén a sárgatúró a kultúránk szerves részévé vált.

Nézzünk egy kicsit szét a nagyvilágban, mit esznek mások húsvétkor! Németországban például bárány alakú sütemény készül piros tojással, Görögországban magiritsát készítenek, azaz báránybelsőségekből főznek levest, Lengyelországban pedig sót és vodkát szolgálnak fel a kalácshoz. Svédországban a pillangós, színes tányérokon húsos pitéket kínálnak, heringet, bárányt és szendvicstortát. Spanyolországban sózott tőkehal, paprikasaláta, bárányhús, fokhagymaleves és nagyon sok friss, szezonális zöldség kerül a húsvéti asztalra. Az olaszok ezzel szemben apró, sós süteményeket eszegetnek a nyúlraguval, kenegetik májpástétommal és zöldséges palacsintákat szolgálnak fel. Elmondható, hogy mindenki egy kicsit szimbolikusan, de mégis az országára jellemző alapanyagokkal rakja tele az ünnepi asztalát.

A nyírségi sárgatúró omlós, mégis szeletelhető, sonkára, torma fölé, két kalács közé teszik, és még édes is. A kisgömböc alakú különlegességet minden háznál elkészítik húsvétkor, de előfordul, hogy máskor is kedvet kapnak hozzá. Fontosnak tartják az édességét, bár van, ahol már zöldfűszeresen gyúrják. Azért többnyire az édes ízét kedvelik vaníliával kiegészítve, hogy egyensúlyozza a sós szendvicsek karakterét. Teraszon, pincében, lugason, vagy csak a tornácon lógatják érésig, akár egy sajtot vagy egy házi sonkát. Gyerekek kedvence, így nagy adagot, azaz legalább két gömböcöt, de van az úgy, hogy még többet készítenek belőle, gyakran egymásra licitálva a háziasszonyok. Ez utóbbi esetben jól látható helyre lógatják fel, hogy a szomszéd is lássa, és mérgében átvegye a sárga túró színét!

Áztatott mazsola, ízlés szerint (opcionálisan elhagyható)

Elkészítés

A tejet felforraljuk egy vastagabb falú edényben, hogy ne égjen le. A tojásokat egy tálban alaposan felverjük kézi habverővel és hozzáadjuk a cukrot és a sót. Amikor már gyöngyözik a tej, vékony sugárban hozzácsorgatjuk a tojást, és folyamatosan keverjük, míg darabossá nem válik! Előkészítünk egy gézzel vagy vékony szövésű konyharuhával kibélelt szűrőt, és beleöntjük. A konyharuha két ellentétes csücskét összecsípjük, megkötjük, a túrót pedig olyan helyre akasztjuk, ahol csepeghet. Minimum egy éjszakát pihen, ekkor már szeletelhető, a továbbiakban pedig hűtőben tartandó! Kalácsra, sonkára téve isteni!