Latorcai Csaba hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása és a középosztály megerősítése mellett.


Latorcai Csaba a Felemelkedés - A reformkor 200 éve című tanácskozáson azt emelte ki, hogy akárcsak elődeink - köztük Szécsényi György érsek a reformkor idején -, a mai kormány is felkarolja, segíti a térségeket, járásokat. Bár hosszú út áll még előttünk, de a Versenyképes járások programnak köszönhetően jelentős beruházások valósulhattak meg - mondta.

Hozzátette: a reformkori elképzelésekhez hasonlóan a kormány ma is a családokat kívánja segíteni, a középosztályt erősíteni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy csak széleskörű összefogással, minél több ember bevonásával tudjuk előmozdítani Magyarország fejlődését és gyarapodását.

Hangsúlyozta: családja történetében kiemelt szereplő György, aki a "család szellemi megalapozója" volt. Számtalan egyházi tisztsége mellett a legfontosabb küldetése az volt, hogy számos intézményt, köztük kollégiumot, nevelőintézetet alapított, hogy minél szélesebb kört bevonjon az örökség megőrzésébe.

Udvardy György veszprémi érsek hangsúlyozta, hogy ha visszatekintünk az egyházi történelemre, világosan látható, mennyi mindent elértek elődeink. Kiemelte, mennyire lényeges a múltunk megismerése és a hagyományaink ápolása.

Végh László, Sümeg polgármestere (FIDESZ-KDNP) kiemelte, hogy Szécsényi György, aki a veszprémi püspöki széket is betöltötte, jelentős szerepet játszott a helyi vallási életben, hiszen ferences templomot és rendházat alapított. Ezen kívül a sümegi vár kapitányaként is tevékenykedett. Érdekesség, hogy Sümeg az egyetlen város Magyarországon, ahol Szécsényi György nevét viseli egy utca – tette hozzá a polgármester.

Böjte Éva, a Hotel Kapitány Wellness superior igazgatója kiemelte, hogy Sümeg fejlődését jelentős mértékben a veszprémi püspökök támogatásának köszönheti. Szécsényi György tevékenysége révén számos fontos építkezés valósult meg a városban, többek között a sümegi vár különböző részeinek újjáépítése, a városfal megvalósítása és a barokk lépcső kialakítása.

Related posts