"A nyitottságom nem egyenlő a teljes kiszolgáltatottsággal." - interjú Pataki Zitával.

Pataki Zita interjúkérésre csak akkor nyit ajtót, ha valóban van valami fontos mondanivalója. A bulvár világának csillogása idegen tőle; soha nem vágyott arra, hogy a média középpontjában álljon. Szavai és cselekedetei mögött mindig van valami mélyebb tartalom. Ez a megközelítés jellemezte őt, amikor készségesen megosztotta a nyilvánossággal magánélete legjelentősebb pillanatait, mindig segítő szándékkal. Ennek köszönhetően a televízió képernyőjén mint időjárás-jelentő, közel harminc éven át megőrizhette hitelességét.

Pataki Zitának most is van mit közölnie a világgal. Az üzenete azonban megváltozott, és már nem ugyanazt a harcot vívja, mint amikor a gyermekáldásért küzdött. Most egy másfajta tapasztalat és bölcsesség tükröződik szavaiban.

Nemrégiben a férjemmel folytattunk egy beszélgetést arról, hogy mennyire háttérbe szorult ez a téma az életünkben. Meglepő, hogy nemcsak a mi közös életünkben, hanem a baráti társaságunkban sem kerül szóba, pedig a környezetünkben folyamatosan érkeznek új kis jövevények. A legjobb barátnőm nemrégiben adott életet gyermekének, akit lombikprogram segítségével hozott a világra, mégis, az én élményeim nem kerültek terítékre. Ehelyett egy örömteli babavárás részesei lehettünk, és május elején megérkezett Mirkó, aki boldogságot hozott az életünkbe.

Nagyon fantasztikus, hogy így tudok örülni egy kisbabának, és ezek az élmények nem idézik fel bennem a saját nehézségeimet. Éppen ezért már nem szeretnék erről beszélni, mert a lelkem megnyugodott, és már nagyon sok idő, hat év eltelt a történtek óta.

Ezen túlmenően nem érzem hitelesnek, hogy 50 feletti nőként a korábbi harcaimról meséljek a huszon- és harmincas éveikben járó nőknek, akik jelenleg ugyanazzal a kihívással néznek szembe.

Fontos, hogy a saját generációnknak szólítsuk meg őket, hiszen így sokkal eredményesebb lehet a kommunikáció. Az én korosztályomban pedig már sokan nagymamák, így érdemes figyelembe venni ezt a szempontot.

Nagyon érdekes számomra, hogy amikor a nőiesség fogalma kerül szóba, akkor nem az anyaság vagy a feleségi szerepem jut eszembe. Sokkal inkább egy derűs, határozott és érzelmileg érett egyéniséget látok magam előtt, akit folyamatosan igyekszem erősíteni magamban. Számomra a nőiesség ezekben a jellemzőkben nyilvánul meg. A magabiztosságom egy erős belső forrásból táplálkozik, amit a gyermekkori dicséreteknek és a kitűzött céljaim elérésének köszönhetek. A temperamentumom pedig egy nyugodt, derűs természetet tükröz, ami segít átvészelni a nehézségeket. Bármi történjen is az életemben, legyen az párkapcsolati csalódás, egy gyermek iránti küzdelem vagy betegség, soha nem kérdőjeleztem meg a nőiességemet vagy a személyiségemet. Mindig a problémákra összpontosítok, amelyeket meg kell oldanom, és soha nem engedem, hogy ezek definiálják az egész lényemet. Talán ezért is érzem úgy, hogy a nőiességem nem feltétlenül kapcsolódik az anyasághoz.

Természetesen, íme egy egyedi átfogalmazás: Igen, amit átéltem, az inkább veszteség volt, semmint elengedés. Veszteség esetén ugyanis nem rendelkezünk a helyzet irányítása felett, különösen, ha valamilyen betegség áll a háttérben. Az, amin én mentem keresztül, sokkal inkább egy gyászra emlékeztet, mintsem egy tudatos folyamatra, amely során elengedem a dolgokat. Nagyon érdekes, hogy most, ennyi idő elteltével világosan látom, hogy legfőképp azt kívántam, hogy a férjem anyaként lásson, és hogy mellette éljem meg az anyaság élményét.

A társadalmi elvárások sosem vonzottak igazán, sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy a kapcsolatunknak legyen egy gyümölcse, egy közös jövő, amire mindketten büszkék lehetünk.

A férjem, függetlenül a körülményektől, mindig is csodálatos nőnek tekintett, és ha én is így érzem magam, akkor igazán boldog és elégedett lehetek vele együtt.

Ó, igazán sokat segített ez a tapasztalat. Saját bőrömön éreztem, mennyire lényeges az érzelmek tudatos megélése és az érzelmi fejlődés. Megdöbbentő, hogy az iskolai tananyagból hiányzik az érzelmek megismerése, megértése, kifejezése és szabályozása, pedig az általam megismert kliensek mindegyike, akikkel ezt a tudást megosztom, világosan érzi, hogy erre szüksége van. Az érzelmek adekvát kezelése, megfelelő szabályozása és kifejezése óriási támogatást nyújtott, különösen a filmünk készítése során. Emellett a határok meghúzása is elengedhetetlen, hiszen azok a nők, akik a gyerekvállalás kihívásaival küzdenek, jól tudják, hogy néha a családtagok vagy barátok átlépik a határokat. A kudarcok feldolgozásához nagy segítséget nyújt, hogy tisztában vagyok a megküzdési stratégiáimmal, és képes vagyok nyíltan beszélni róluk. Például amikor szükségem van valamire, bátran elmondom az anyukámnak vagy a férjemnek, mert a szükségletek kifejezése rendkívül fontos a számomra.

Teljesen másképpen élem az életemet, mint ahogy azt sokan gondolják. A szónak egy bizonyos értelmében nyitottan élek, hiszen amikor sétálok a faluban, mindenkinek köszönök, és szívesen váltok pár szót bárkivel. Ezek a pillanatok lehetővé teszik, hogy jelen legyek a közösség életében. Ugyanakkor egy erdőszéli kis faluban élek, ahol az egyedüllét és a zárkózottság természetes. A nyitottságomat az is segíti, hogy nincs titkom. Sok ember élete tele van fájdalmakkal, szégyenérzettel vagy bűntudattal, ami titkokat szül. Én viszont nem érzem, hogy lenne mit rejtegetnem. Ugyanakkor fontos számomra, hogy a nyitottságom ne csússzon át kitárulkozásba. Nem szeretném, ha mindenki az én életemről beszélne, ezért évente mindössze egyszer vagy kétszer adok interjút, és csak olyan témákban, amelyek igazán fontosak számomra. Amikor megosztok valamit a magánéletemből, mindig van mögötte egy szándék, egy ok, amiért ezt teszem. Számomra az ilyen megosztás mindig a segíteni akarásról szól.

Számomra a tanulás mindig is egy izgalmas kaland volt. Az első diplomám megszerzésekor úgy éreztem, hogy a pedagógia hivatásom, és szenvedéllyel vágtam bele a tanításba. Már akkor tudtam, hogy a kamaszokkal szeretnék foglalkozni, hiszen a fiatalok lelkesedése és dinamizmusa mindig is vonzott. Számos tantárgy közül választhattam volna, hiszen a földrajzot éppúgy szerettem, mint a történelmet és a magyar nyelvet. Talán a testnevelés volt az egyetlen, ami nem vonzott, hiszen ahhoz másfajta képességek szükségesek. Végül az irodalom és a nyelvtan vált a fő szakterületemmé, de amikor befejeztem az egyetemet, a tanári pálya megtelt, ami néha meglepő helyzeteket szült. Az első munkám a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetben indult, ami ma már Gyermekjóléti Szakszolgálat néven ismert. Itt örökbefogadási előadóként tevékenykedtem, és a főnököm azonnal észrevette, hogy mennyire elkötelezetten és határozottan kezelem az ügyeket. Ő javasolta, hogy jelentkezzek az Államigazgatási Főiskolára, ami végül megnyitotta előttem az ajtót a további tanulmányokhoz. Így, a tanárképzőt követően, sikeresen felvettek az intézménybe. Ekkor derült ki, hogy ha valaki jeles eredménnyel végez, akkor felvételi nélkül folytathatja a jogi egyetemet. Mivel az Államigazgatási Főiskolán tanultak nagyon hasonlítottak a jogi ismeretekhez, belevágtam, és a gyermekvédelmet hátrahagyva tanítani kezdtem. A tanítás során rájöttem, hogy a pszichológia mélyebb megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megismerjem az emberi és a gyermeki lélek rejtelmeit. Így találtam rá egy izgalmas képzésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelyet szintén sikeresen elvégeztem.

Mindig is kíváncsi voltam és érdeklődő, ami ráadásul az esetemben egy életen át tart.

Hálás szívvel tekintek vissza az életutamra, mely során párhuzamosan több diplomámat is kamatoztathattam. A jogi végzettségemnek köszönhetően lehetőséget kaptam arra, hogy a Bíróképző Akadémia felkérésére oktatóként járjam be az országot, ahol a bírósági alkalmazottaknak tanítottam meg az újonnan bevezetett számítógépes programok használatát. Ezen kívül az RTL is többször meghívott műsorvezetőnek; a Gazdasági Rádióban futó „Hétfő - egy nő” című műsorom azóta is hallható, bár már átadtam valakinek, mivel az időm és energiám sajnos véges. Az „Év hotele” című RTL-es műsorban több évadon keresztül voltam a műsorvezető, ahol az ország különböző szegleteit járva teszteltem a szállodákat. Az évek során az időjárás mellett mindig akadt valami új kihívás, amellyel foglalkoztam. Jelenleg terapeutaként segítek az embereknek, és hihetetlen, hogy anélkül keresnek meg, hogy hirdetnem kellene magam. Örömmel tapasztalom, hogy a hírem szájról-szájra terjed, és mindig van, aki hozzám fordul.

Színes a paletta, hiszen a nálam megforduló kliensek között egyaránt találhatók nők, férfiak és 11 éves kortól gyerekek is. Azonban a legszomorúbb tapasztalatom, hogy a hozzám érkező fiatalok szinte mind szorongással küzdenek, amit orvosok irányítanak hozzám. Megdöbbentő látni, hogy mennyi gyermek szenved ettől a problémától, és ez az élmény mélyen meghatározta az utóbbi éveimet. Soha nem könnyű szembesülni ezekkel a sorsokkal, de a jó hír az, hogy sikeresen kezelem ezeket a helyzeteket. Nincs is annál felemelőbb, amikor látom azokat a boldog gyermekeket és szüleiket, akik sikeresen megbirkóznak a szorongással. Az utolsó lombikfilm és a velünk történtek nyilvánvalóvá tették, hogy érdemes foglalkoznom azokkal a párokkal és hölgyekkel, akiknél a gyermekvállalás megakadt. Már három olyan házaspárral büszkélkedhetek, ahol a terápia során sikerült teherbe esnie a hölgynek.

Nagy boldogságot jelent számomra ez a lehetőség, de nem sok hasonló családot vállalok el. A velük való munka sokkal inkább megterhelő, még akkor is, ha szakmai és emberi szempontból is csodálatos érzés, hogy részt vehetek az útjukon ebben a nehéz időszakban.

Miután online is dolgozom, a határon túlról, Németországból, Szlovákiából is vannak, akiknek segítek az elakadásokkal való megküzdésben. Férfiak közül főként olyanokkal foglalkozom, akiknek nem erősségük az érzelmek kifejezése. Velük is 2-3 hónap alatt fantasztikus eredményeket érünk el.