Az álmodozó NDK-s labdarúgó akár világbajnoki címet is elérhetett volna.

Nachtweih és Pahl már tinédzser koruk óta a Bundesligáról álmodoztak.

Folyamatosan azt figyeltük, számunkra ez volt a legnagyobb kihívásokat rejtő bajnokság a világon. A televízió képernyője előtt ülve minden sokkal dinamikusabbnak és korszerűbbnek hatott.

- nyilatkozta a 67 éves egykori sportlegenda a Spiegelnek adott átfogó interjújában.

A Bundesliga számunkra olyan élményt nyújtott, mint egy varázslatos film, amelyben titkon arra vágytunk, hogy egyszer mi is a főszereplők legyünk. Mindig is bőbeszédű voltam, és Jürgennek is elmondtam, hogy eljön az a pillanat, amikor megvalósítom az álmaimat. Amikor végül elérkezett az idő, nem riadtam vissza, hanem bátran szembenéztem a kihívásokkal.

1976 novemberében egy bursai szálloda bárjában Pahl találkozott egy amerikai turista csoport idegenvezetőjével, akivel élénk beszélgetésbe kezdett. Nachtweih, aki mellette állt, nem tudott sokat angolul, így szinte semmit sem értett az elhangzottakból. Pahl viszont magabiztosan értette meg a mondanivalót.

Ha Jürgen nem lett volna ennyire elszánt, akkor nem csináltam volna meg

- állította Nachtweih, akinek elbeszélése szerint sikerült az amerikai szobájába besurranniuk úgy, hogy a delegációból senki sem vette észre. Akkor ittak életükben először whiskyt, arról beszélgettek, milyen lenne Nyugaton élni.

Így hát véglegessé vált a döntés: el kell hagyniuk a helyet. A csapatnak másnap mindössze két órája maradt, hogy felfedezze Isztambul varázslatos bazárját, mielőtt elindultak volna Kelet-Berlin felé. Pahl és Nachtweih taxiba ültek barátjukkal, Burkhard Pingellel, akit próbáltak meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzájuk az utazásra. Azonban a futballista az utolsó percben visszakozott, képtelen volt elviselni azt a gondolatot, hogy talán soha többé nem láthatja a családját.

Ahelyett, hogy hűségéért elismerésben részesült volna, az állambiztonság kegyetlenül lecsapott rá. Kihallgatások végtelen sora várt rá, börtönnel való fenyegetettsége mellett még a hadseregbe is besorozták. Annyira megnyomorították az életét, hogy 28 éves korára kénytelen volt felhagyni az aktív labdarúgással.

Így tehát a szökevények ketten maradtak, és egy olyan szállodába siették, amelyet friss amerikai ismerősük ajánlott nekik. Először az Egyesült Államok, majd Nyugat-Németország konzulátusára kísérték őket, és onnantól kezdve soha többé nem találkoztak. Nachtweih még mindig nem tudja, milyen szerepet játszott az eseményekben, és ki is volt valójában az a titokzatos figura. "Smith volt a neve, ez minden, amit tudok" - mondta, ám valószínű, hogy csupán egy álnevet használt.

Kezdetét vette a török hatóságok hosszadalmas kihallgatása:

Még mindig élénken él bennem egy titokzatos, nagy bajuszú titkosszolgálati ügynök képe. Olyan mértékben szívta a cigarettát, hogy a szivarfüst olyan sűrű volt, mint egy köd, és szinte semmi sem látszott a szobában.

- mondta Nachtweih. Hozzátette, a kémregény-irodalom egyik legismertebb alakja, John le Carré sem mert volna olyan kliséket használni a műveiben, mint egy Smith nevű amerikai ügynök vagy egy bajszos, török titkos ügynök.

Miután napokig Isztambulban ragadtak, annyira unatkoztak, hogy megszöktek a konzulátusról, hogy sétálhassanak a városban. Arra nem gondoltak, hogy ezüsttálcán tálalják fel magukat az NDK titkosrendőrségének. Szerencséjükre a Stasi éppen mással volt elfoglalva: a két futballista november 16-án menekült el, ugyanazon a napon, amikor megfosztották NDK-állampolgárságától a korszak ünnepelt zenészét, Wolf Biermannt, aki sokkal nagyobb névnek számított...