A Manchester City télen a brazil, egyiptomi és üzbég játékosokkal bővítené keretét, hogy még erősebbé váljon a csapat.
Több mint 100 millió fontot költhet a City, hogy kimásszon a gödörből.
A Manchester City helyzete igazán szokatlan mélyrepülésben telik, még akkor is, ha az év utolsó mérkőzését sikerült megnyerniük Leicesterben. Pep Guardiola eddig tartózkodott a felelősség áthárításától, de végül elismerte, hogy a csapat kerete kicsit megfáradt, és több sérülés is sújtja őket. Ráadásul van olyan poszt is, ahol a versenyhelyzet szinte teljesen hiányzik.
Utóbbi nyilvánvaló, Erling Haaland egyedül maradt a csatárposztra, és bár nem rajta múlt a rossz sorozat, mert a legtöbb meccsen labdát sem kapott, de mindenképp támadót akar igazolni a City. Ahogy Rodri posztja is üres, mert sem Kovacic, sem Lewis, sem pedig Gündogan nem védekező középpályás. A harmadik probléma, hogy a középhátvédek gyakran sérültek.
Itt a legfrissebb névsor, amelyet a vezetőség állított össze, de fontos megjegyezni, hogy ez még nem végleges!
Marmoush és Ederson ára körülbelül 50 millió font körül mozog, ami komoly anyagi megterhelést jelentene, és alaposan megcsapolná az olajkészletet.