Dömötör Csaba: Nem vagyok biztos abban, hogy a magyar politikában hol húzódnak a stílusbeli határok, de úgy érzem, Magyar Péter mindegyiket megugrotta.

Dömötör Csaba a Patrióták Európáért (PfE) budapesti frakcióülésén december 6-án - Fotó: Márton Balázs / Telex

A Patrióták Európáért (PfE) frakcióval és az ottani tag, Magyar Péter tevékenységével kapcsolatban kérdéseket tettünk fel Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti (EP) képviselőnek, a csoport pénteki budapesti frakcióülése során.

Ez a PfE frakció első kihelyezett ülése, amely különleges jelentőséggel bír. A júniusi EP-választás után megalakult csoport eddigi teljesítménye kulcsfontosságú abban a tekintetben, hogy mennyire tudta valóra váltani Orbán Viktor azon ígéretét, miszerint a választások után elfoglalják Brüsszelt. Mennyire sikerült eddig hatékonyan érvényesíteniük az elképzeléseiket és céljaikat az európai politikai színtéren?

Fontos alaposan átgondolni a jelenlegi helyzetet. Júniusban zajlottak a választások, azóta pedig a viszonyok az uniós intézményekben fokozatosan stabilizálódtak. Az új Európai Bizottság már megkapta a bizalmat, a frakciók pedig kiválasztották tisztségviselőiket. A szakbizottságok vezetői is elfoglalták pozícióikat, így mostanra világosabbá vált, milyen erőviszonyok alakultak ki az elkövetkező öt évben az uniós intézményekben.

Ha tömören kellene megfogalmaznom, hogy mit is képvisel ez az ülés, azt mondanám, hogy a brüsszeli elit ellenállásáról van szó. Bár az Európai Parlamentben talán megváltozhattak volna az erőviszonyok, és az Európai Néppárt egy erőteljes jobboldali többséget alakíthatott volna ki, a választásuk a régi pályán való maradás lett: koalíciót kötöttek a baloldali pártokkal. A megállapodás részleteit is nyilvánosságra hozták, és lényegében olyan politikát kívánnak folytatni, amely hasonlít az Egyesült Államok demokratáinak stratégiájára. Ott ugyan vereséget szenvedtek, de a koalíció folytatni kívánja ezt a megközelítést. Ez magában foglalja a migrációs és háborús politikákat, valamint a jogállamisági rendszer maximális kihasználását, a pénzek visszatartását pedig nyomásgyakorlás céljából tervezik. A PfE határozottan ellenzi ezt a megközelítést. Ez az ülés a brüsszeli politikai tájban egy ellenzéki fórumot teremt. Mi azok szeretnénk lenni, akik a nemzeti kereteket tartják szem előtt, békepártiak és háborúellenesek, és szeretnénk megőrizni Európát olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük.

Az együttműködési nyilatkozat, amire utalt az Európai Bizottság megválasztása kapcsán, részben azért született, mert a baloldal megijedt attól, hogy az euroszkeptikus ECR-ből Raffaele Fitto alelnöki helyet kapott. Többször is volt rá alkalom, hogy a jobboldali pártok együtt szavaztak. Nem épp ez mutatja, hogy nőtt a befolyásuk, és ezért volt szükség az egyezségre?

Egy dologban biztos vagyok: a baloldali pártok aggódnak amiatt, hogy az Európai Néppárt talán a markáns jobboldalhoz csatlakozik. Azonban nem látom ennek nyomait. Az Európai Néppárt az évek során hozzászokott ahhoz, hogy együttműködjön a szocialistákkal és a liberális frakciókkal. Ez nem az első ilyen megállapodás, már korábban is kötöttek hasonlókat. Számomra a megállapodások mellett a szavazatok tényleges aránya a lényeges, hiszen a végső döntések ezek alapján születnek.

Ha alaposan szemügyre vesszük, miről döntött ez a koalíció, már az elmúlt napokban is igen határozott állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Például az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban egy olyan határozat született, amelyben a többség egyetértett abban, hogy sürgősen növelni kell a háborús erőfeszítéseket. Ilyen határozott megfogalmazásra korábban nem volt példa, hiszen először hangzott el, hogy minden tagállam a bruttó nemzeti össztermékének 0,25 százalékát katonai támogatásra kellene fordítania. Nem humanitárius célokra, hanem kifejezetten katonai segítségnyújtásra. Részletesen felsorolták azokat a fegyvereket is, amelyeket el kellene juttatni, például rakétarendszereket. Az embernek az az érzése támadt, mintha egy számítógépes játékban lennének, és nem éreznék a helyzet komolyságát. A megállapodás már a szavazatok szintjén is konkrét formát öltött. Ha megfigyeljük, hogy a szocialisták hányszor szavaznak egyetértésben az Európai Néppárttal – nemcsak az utóbbi hetekben, hanem már évek óta –, világossá válik, hogy egy jól körvonalazott koalíciós politikai gyakorlatról van szó.

Nem véletlen, hogy az Európai Néppárt nem kicsit veszített a befolyásából és jelentőségéből. A 2010-es évek elején, amikor elnöke voltam a szebb napokat látott Európai Néppárt ifjúsági szervezetének, az Európai Néppárt azzal büszkélkedett, hogy 17-18 állam- és kormányfőt ad az EU-ban. Ez meredek csökkenésnek indult összefüggésben a társutas-nagykoalíciós politikával - akkor is, amikor erre nem lett volna szükség és a saját választói nem adtak erre felhatalmazást. Közben megjelent egy új jobboldal, köztük a PfE, ez van most a legnagyobb lendületben, és megpróbálják minden lehetséges módon háttérbe szorítani. Például a jogszabályok szerint járó bizottsági helyeket egyszerűen nem adják oda.

Ez az alapelv már évtizedek óta jelen van az Európai Parlament működésében.

Hogyan lehetséges, hogy a harmadik legnagyobb frakció nem jut hozzá a neki kijáró képviseleti helyekhez?

Nem, de az Identitás és Demokrácia sem, aminek egy kivételével az összes képviselője átlépett a PfE-be.

Nem tudok példát hozni arra, hogy egy ilyen jelentős frakció, amely a harmadik legnagyobb erőt képviseli az Európai Parlamentben, ne kapná meg a számára kijáró helyeket. Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, mi történne, ha a magyar Országgyűlésben a Fidesz-KDNP a kétharmados többségét kihasználva egyszerűen megfosztaná az ellenzéket azoktól a jogoktól, amelyek jogszerűen megilletik őket. Ráadásul a nemzetbiztonsági és a költségvetési bizottságot is ők irányítják. Mindig mosolygok azon az idézeten, ami az Európai Parlament homlokzatán olvasható: "akcióban a demokrácia". De a valóságban ez gyakran azt jelenti, hogy egy nagykoalíció próbálja háttérbe szorítani az újjászülető európai jobboldalt.

Ez a rendszer a másfél évtized során is aktívan működött, amíg a Fidesz az Európai Néppárt tagjaként tevékenykedett.

Ez felveti a kérdést, hogy vajon elfogadható-e, ha a múltban már próbálkoztak hasonló helyzetekkel? A harmadik legnagyobb frakciót sosem érték ilyen mértékű kirekesztés. Ilyen körülmények között sosem tapasztaltuk, hogy a most jelentős pozíciókat elvesztő zöld pártokat erőszakkal megfosztanák a jogos helyeiktől. Érdemes megemlíteni, hogy egyértelmű szabályok vonatkoznak erre: a probléma nem a megállapodás hiányából fakad, hanem abból, hogy a szabályok szerint számos bizottsági vezetői pozíció illeti meg az új jobboldali frakciót. Az is egy eszköz, hogy a pártvezetők ellen jogi lépéseket tesznek. A nagykoalíció célja, hogy a rajta kívül létező jobboldali erőket marginalizálja. Ilyen formában működik a demokrácia Brüsszel környékén.

Miközben egyre inkább sürgetik, hogy az Európai Parlamentben az Európai Néppárt szorosabb szövetséget alakítson ki a tőle jobbra elhelyezkedő politikai erőkkel, úgy tűnik, hogy az utóbbi időszakban feszültté vált a kommunikáció az Európai Néppárt magyarországi képviselője, a Tisza Párt körül. Felmerül a kérdés: vajon ez a feszültség eljut-e az EP szintjére is?

Nem sürgetek hatalmas összeborulást az Európai Néppárttal. Ha visszatekintek a csoport elmúlt éveire, egyértelműen a menthetetlenség jeleit vélem felfedezni. Az a tény, hogy annyi időt töltöttek a liberális erők ölelésében az Európai Parlamentben, rendkívül megnehezíti számukra a szabadulást. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet rengeteg kedvező visszajelzéssel jár a politikai aktivisták és a média részéről, és számos előnyhöz juttatja őket az EP-ben. Úgy érzem, hogy ebből a helyzetből már nem is akarnak, és valószínűleg nem is tudnak kilépni.

Az európai parlamenti stílusról nekem - aki kilenc évig edződtem a magyar országgyűlési csatákban - nagy tanulság, hogy mennyire lefojtott az ottani nyilvánosság. Hiába keresünk olyan kemény csatákat, mint a napirend előtti vitáknál a magyar parlamentben. Ott a hétfői ülés legvégén, néha 9-10 óra környékén egy percben lehet felszólalni jellemzően üres ház előtt, amikor a sajtó már nincs is jelen. Nem tapasztalok az EP-ben olyan nyersen őszinte, adok-kapok vitákat, amiket itt megszokhattunk és a demokrácia velejárói. Ha valakitől szeretnék kérdezni, aki felszólal, van kék kártyás eljárás, de eldöntheti, hogy elfogadja-e és a legtöbbször nem. Például Ilaria Salisnak - aki találomra vert magyar embereket az utcán, ezért el is ítélték és börtönben is ült, de megválasztották az olasz kommunisták képviseletében és így szabadlábon van - kérdést szerettünk volna feltenni, amikor minket oktatott demokráciából. Erre ő közölte, hogy nem szeretne válaszolni és nem is válaszolt. Így működik a lefojtott nyilvánosság az EP-ben. Szerintem ez az őszinte viták korlátja, minden lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy elmondjuk a véleményünket.

Egyetért Menczer Tamás nyersebb stílusával?

Egyértelmű, hogy van egy stílusváltozás a magyar közéletben. Ezt a stílusváltozást Magyar Péter hozta. Nem tudom megítélni, hogy pontosan hol húzódnak a stílushatárok a magyar politikában, de egyet biztosan tudok, hogy Magyar Péter az összes létező határt átlépte.

Nekem az az érdekes, hogy alapvető kérdéseket nem tettek fel a nyilvánosságban. Rendben van-e az, hogy valaki lehallgatja és zsarolja a feleségét, később lehallgatja a barátnőjét, agyhalottnak nevezi a munkatársait, miután a feleségét is, elveszi valaki telefonját, tömeget uszít újságírókra, templomból kijövő hívekre hangosbeszélővel kiabál vagy újságírókat azzal fenyeget, hogy belöki őket a Dunába? Hallgatjuk ezeket, és senki nem tette fel a kérdést a nyilvánosságban rajtunk kívül, hogy ez rendjén van-e. Ha szeretnénk párbeszédet folytatni arról, hol vannak a stílushatárok, egyetlen felvetésem lenne: mérjünk egyenlő mércével. Menczer Tamás ezeket a kérdéseket feltette és ahogy elnézem, fel is fogja tenni Magyar Péternek.

Ön egy európai parlamenti szakbizottságban, a mezőgazdaságiban együtt ül Magyar Péterrel. Itt ugyan viszonylag ritkán reagálnak egymásra, de milyen stílust szeretne kialakítani?

Szeretném egy kicsit pontosítani a helyzetet: jelenleg Magyar Péter székében foglalok helyet a szakbizottságban. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy részt veszek az üléseken – így volt ez ezen a héten is – és előttem üresen áll Magyar Péter széke, mivel ő nem tudott megjelenni. Pedig azt ígérte, hogy minden nap a magyarok érdekében fog dolgozni az Európai Parlamentben.

Egy alkalommal azért gyűltünk össze ott, rögtön az első ülés keretein belül. Felszólalásom célja az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság elnökének megbízásából készült dokumentumokban aggasztó tervek bontakoznak ki a közös agrárpolitika jövőjével kapcsolatban, amelyek a területalapú agrártámogatások eltörlését célozzák. Ez a téma komoly vitákat generál majd a következő két év során. Ekkor Magyar Péter megjelent, körülbelül hat kamera és fényképezőgép kíséretében, és provokatív módon kezdett viselkedni. Kérte a fotósokat, hogy hosszú időn át folyamatosan rögzítsenek minket. A célja az volt, hogy megörökítse azt a pillanatot, amikor éppen lefelé nézek, míg ő győzelmi jelet mutat felém.

A szakbizottsági tevékenységünk képe teljesen eltérő megközelítést tükröz. Én azokat a vitákat tartom lényegesnek, amelyek alapvetően befolyásolják a magyar gazdák mindennapjait és a gazdaságunk mozgásterét, míg ő inkább a provokációra épít, még az EP keretein belül is. Emlékszem, egy alkalommal a hátam mögött kezdett el kiabálni, majd csendben távozott. Ez a viselkedés teljesen másfajta szerepfelfogást tükröz: ő az agresszív bekiabálások politikáját képviseli, ezzel a gátlástalanság és erőszakosság stílusát hozva a politikai diskurzusba. Úgy érzem, hogy ezt az irányt szeretné meghonosítani az Európai Parlamentben is. Mi viszont különbözünk, az én stílusom inkább a konstruktív párbeszédre épít, ami itt is megmutatkozik. Egy dolog azonban közös a politikai közösségünkben: ha valaki támadást intéz az alapvető közösségek ellen, mi ki fogunk állni értük és a saját értékeinkért.