Drámai esemény Borsodban: egy fiatal fiú állítólag konyhakéssel támadt volna rá a barátaira.
Pottyondy Edina ismét beleszállt Majkába: "Egy kisstílű, narcisztikus gyökér, akinek nagyon fáj, hogy bántották a...
Az osztálytársai által folyamatosan gúnyolt diák tavaly májusban elhatározta, hogy véget vet a megszégyenítéseknek, ezért egy konyhakést hozott magával az iskolába. Az órán, amikor már mindenki a tananyagra figyelt, váratlanul előkapta a kést, és a pengéjét a nyelve fölött húzogatta, ezzel sokkolva a körülötte ülőket. A tanár azonnal reagált, sietve közbelépett, elvette tőle az eszközt, majd az igazgatóhoz vitte, hogy megoldja a kialakult helyzetet.
Másnap a fiú online kapcsolatba lépett az osztályfőnökével, és nyíltan elmondta, hogy a kés, amit hozott, az osztálytársai ellen irányult. Az ezt követő napokban pedig sorra osztotta meg azokat a fenyegető üzeneteket, amelyekben hangsúlyozta, hogy mindenki meg fogja tapasztalni a szenvedéseiért járó következményeket.
A tanárnő azonnal értesítette az igazgatót, majd a rendőrségen feljelentést tett.
Az ügyészség jelenleg fiatalkorúak börtönében letölthető szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű fiatal számára.
A Blikk is megírta, tegnap pedig egy 15 éves borsodi fiú robbantással fenyegető e-mailt küldött az egyik vésztői általános iskolának e-mailben ugyanazon a napon, amikor az országban több száz iskolát ért fenyegetés. A Békés vármegyei rendőröknek alig egy nap alatt sikerült azonosítaniuk a levél íróját, aki ellen büntetőeljárást indítottak. Tettével egy lánynak szeretett volna imponálni.
Csütörtök reggel több mint 260 magyarországi iskola kapott összehangolt bombafenyegetést, ami komoly aggodalmat keltett. Az esemény a Kormányinfón is terítékre került, ahol Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány garantálja az iskolák biztonságát. Érdemes megemlíteni, hogy a régióban más országokban is tapasztaltak hasonló fenyegetéseket. Az ellenzék sem maradt csendben, Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke a kormány felelősségét emelte ki, mivel a hatóságok nem tudtak a fenyegetésről előre. Szalay Gábor adatvédelmi szaktanácsadó később lapunknak elmondta, hogy az üzenetek nyomai követhetők, de ez nem garantálja a terroristák azonosítását.