Elérkezhet-e a tartós béke?

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/trump-beketerve-es-a-kerekkotok-984636/
Újabb lendületet adott az ukrajnai rendezésről szóló, Marco Rubio külügyminiszter által a szövetségesekkel és Ukrajnával április 17-én Párizsban ismertetett, majd a sajtón keresztül kiszivárgott amerikai béketerv. A diplomáciai egyeztetést unortodox módon kezelő, a tárgyalásokat siettető amerikaiak célja, hogy Donald Trump hivatali idejének századik napja előtt megszülessen valamiféle békemegállapodás, azonban Volodimir Zelenszkij és az európai "tettre készek" ellenállása, mindenekelőtt a Krím kérdésében mutatott hajthatatlansága továbbra is akadályozza a tárgyalást. A helyzetet bonyolítja, hogy Oroszország kifinomult diplomáciájával konstruktívan áll ugyan a folyamathoz, ám nem igazán siet, közben pedig egyre intenzívebben folytatja katonai műveleteit Ukrajnában.
A megállapodás jelentősége mellett Kijev elutasító reakcióját az váltotta ki, hogy Washington a béke előmozdítása érdekében jogilag elismerné a Krímet Oroszország részeként, és enyhítene a szankciókon. Az ukrán vezetés valószínűleg azért szivárogtatta ki a javaslatot, hogy ezzel is megerősítse pozícióját és nyomást gyakoroljon az Egyesült Államokra, miközben az európai szövetségeseik támogatására támaszkodtak. Donald Trump azonban nem reagált érzékenyen ezekre a fejleményekre; a Time magazinnak adott interjújában határozottan kijelentette, hogy a Krím-félsziget "Oroszországhoz tartozik, és ott is marad". Kiemelte, hogy az orosz haditengerészet már régóta jelen van a térségben, és a helyi lakosság többsége oroszul beszél. Trump ezzel egyúttal azt is sugallta Zelenszkijnek, hogy ha a Krím ennyire fontos, akkor az ukránok 2014-ben nem kellett volna annyira passzívan reagáljanak, amikor a félszigetet gyakorlatilag nélkülöztek. Továbbá, Trump megjegyezte, hogy Oroszország már nagy engedményt tett azzal, hogy nem foglalta el teljesen Ukrajnát, és kritikát fogalmazott meg ukrán kollégájával szemben is, amiért nem hajlandó kompromisszumra lépni, ezzel hátráltatva a béketárgyalásokat.
Az ominózus párizsi egyeztetés után Marco Rubio külügyminiszter - mindenekelőtt az európaiakhoz és Ukrajnához intézve a szavait - kijelentette, hogy Amerika feladja az erőfeszítéseit és kiszáll a folyamatból, ha nem közelednek az álláspontok. Donald Trump közben a Kijevet ért orosz rakéta- és dróntámadás után Moszkvának is üzent, mondván, erre semmi szükség nincsen és nagyon rossz az időzítés, azt is megjegyezte azonban, hogy Oroszországgal könnyebb tárgyalni, mint Ukrajnával. Ezt támasztja alá, hogy miközben Steve Witkoff elnöki megbízott a napokban már negyedszer tárgyalt Vlagyimir Putyinnal - az orosz elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov szerint a háromórás megbeszélés lehetőséget nyújtott arra, hogy a felek álláspontja egy sor más nemzetközi kérdésben is közeledjen -, az amerikaiak Zelenszkij elutasító kijelentéseire reagálva lényegében kiszálltak a párizsit követő londoni egyeztetésből. Az ukrán elnök után Rubio és Witkoff is lemondta az utazását, az amerikai küldöttséget Keith Kellogg vezette, így a londoni csúcs kudarcba fulladt. Eközben ötszáz európai értelmiségi nyílt levélben követelte 180 ezer katona Ukrajnába küldését annak érdekében, hogy megelőzzenek "egy újabb orosz inváziót", hét európai állam, Franciaország, az Egyesült Királyság, Litvánia, Lettország, Észtország, Csehország és Ukrajna külügyi bizottságának elnöke közös nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólították Trump elnököt és az Egyesült Államok Kongresszusát, hogy vegyék át a vezetést az Oroszországgal való szembenézésben.
A békemegállapodás amerikai tervezete nem csupán a Krímről szól. A Reuters által ismertetett elképzelés általános és állandó fegyverszünetet irányoz elő az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák mellett. Washington elképzelése szerint garanciavállalóként az európai államok és az erre hajlandó nem európai államok egy csoportja fog fellépni. A tervezet leszögezi, hogy Ukrajna nem törekszik a NATO-ba való belépésre, de kérheti az EU-tagságot. A Krím feletti orosz ellenőrzést az Egyesült Államok de jure, míg a Luhanszk, valamint az oroszok által megszállt zaporizzsjai, donecki és herszoni régiók egy része felett de facto elismerné. Ukrajna közben visszakapja a harkivi területét, és visszaszerzi a kontrollt a zaporizzsjai atomerőmű felett azáltal, hogy azt az Egyesült Államok ellenőrzi és irányítja, az áramot pedig mindkét irányba osztják szét. Ukrajna akadálytalan átkelést nyer a Dnyeper folyón, és ellenőrzési jogot a stratégiailag kiemelt, a folyó torkolatát a Fekete-tengertől elválasztó Kinburn-félsziget felett. Az Egyesült Államok és Ukrajna ásványkincsekről szóló megállapodást ír alá, Ukrajnát pedig teljes mértékben újjáépítik és anyagilag kárpótolják. Az Oroszországgal szemben 2014 óta bevezetett szankciókat feloldják, amerikai-orosz gazdasági együttműködés születik az energetika és más iparágak területén.
Kijev határozott álláspontot fogalmazott meg a béketervvel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a Krím és az összes megszállt terület Ukrajna elválaszthatatlan részei, és soha nem fogják elismerni azok elvesztését. Az ukrán hadsereg és a védelmi ipar számára nem lehetnek korlátozások, és Ukrajna nem fogad el semmilyen vétót a NATO-tagságával kapcsolatban. Az amerikai javaslatokat bíráló szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Krím orosz fennhatóságának de jure elismerése precedenst teremthet az erőszakos területszerzésre, ami súlyosan aláásná a nemzetközi jogot, gyengítené a szövetségi kapcsolatokat, és bátorítaná a tekintélyelvű rezsimeket. A Trump által javasolt intézkedéseket értetlenkedve figyeli az európai mainstream sajtó is, amely szerint Washington ezzel behódolást kényszerít az ukránok számára, míg az orosz fegyverek előtt való meghajlás a jövőbeli kelet-európai vagy akár tajvani fegyveres támadások legitimálását vonhatja maga után.
Az európai fősodor a konfliktust továbbra is morális szempontból közelíti meg, figyelmen kívül hagyva a valóságos körülményeket. A történelem azonban világosan mutatja, hogy a háborúkat követő békék gyakran igazságtalanok, és csupán az aktuális erőviszonyokat tükrözik. Jelen esetben nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Ukrajna nem áll győzelemre. Továbbá, ha az amerikai támogatás megszűnik, Ukrajna számára a béke nem lesz más, mint egy kényszerű megoldás. Az American Thinker megfogalmazása szerint a konfliktus a természetes végkimenetel felé halad, amely vagy-vagy döntés elé állítja az országot. Ukrajna vagy beleegyezik Oroszország feltételeibe egy diplomáciai megállapodás keretében, vagy az orosz hadsereg fogja ezeket katonai úton kikényszeríteni. Ahogy telik az idő, úgy Kijev esélyei a számára kedvező tűzszünet elérésére egyre csökkennek. Így a Krím és a Donbasz elvesztése Ukrajna számára a kisebbik rossz lehetőséget jelenti.
A bírálatok azon állítása, miszerint egy ilyen béke megrendítené a világ alapjait, nem állja meg a helyét. A globális struktúrák amúgy is folyamatosan átalakulnak, és Európának most inkább arra kellene fókuszálnia, hogy kedvezőbb pozíciókat építsen ki magának. Amerika már most is ezt a stratégiát követi. Az új világrendben Európa egyre kevésbé támaszkodhat az Egyesült Államokra, míg Oroszország, mint szomszédos nagyhatalom, elengedhetetlen a kontinens biztonságának megőrzésében. Nem érdemes a második világháború utáni, Oroszországot ellenségként kezelő régi doktrínához ragaszkodni; sokkal inkább a saját érdekeinket kell szem előtt tartva együttműködni Moszkvával. El kellene tanulni a Trump-féle gazdasági és geopolitikai alkuk művészetét, hogy erősíthessük a stabilitást és a biztonságot.
S alkalmazkodni a világban kialakult új helyzethez, felismerve, hogy a Moszkva a Washington között folyó tárgyalásoknak csupán köztes célja az ukrajnai háború lezárása. A tűzszünetnél a két fél sokkal ambiciózusabb eredményre törekszik, a befolyási övezetek globális átrendezésére. Ennek keretében az Egyesült Államok elismerné az orosz dominanciát a posztszovjet térségben, és bizonyos mértékig Moszkva európai befolyását is. E cél érdekében a Kreml most a ritkaföldfém-üzletektől és geopolitikai befolyástól Iránban és Észak-Koreában a régóta álmodott moszkvai Trump-toronyig olyan ösztönzőket keres, amelyekről úgy gondolja, hogy megragadhatják és leköthetik Donald Trump figyelmét. Trump elnök legnagyobb problémája jelenleg az, hogy miként jussanak el idáig. A mostani rendezési terv gyengéje ugyanis, hogy egyelőre inkább tűnik a háború befagyasztásának, semmint a tartós béke kezdetének. A végső cél elérésében az európai fősodor és a "tettre készek" által maguk előtt tolt Zelenszkij csak kerékkötők, és középtávon csak a saját érdekeik ellen dolgoznak azzal, hogy magukra haragítják mind Washingtont, mind pedig Moszkvát, és kimaradnak a pozíciók újraosztásából.