"Ez egy rendkívül szoros kapcsolat" - Megtalálta a szerelem Kis Bódi Gusztit? | BorsOnline
A zenész év elején jelentette be a válását, azóta pedig óriásit változott az élete. Kis Bódi Guszti ugyanis visszatért a zenéhez, ráadásul egy fontos hölgy is érkezett az életébe. Na, de mi van köztük pontosan?
Kis Bódi Guszti 2024-es éve igazán színes és viszontagságos volt, hiszen nem volt hiány a kihívásokból. Az év elején bejelentette, hogy elválik feleségétől, ami azt is magával hozta, hogy teljesen új életet kellett kezdenie, gyakorlatilag a nulláról. Otthonát hátrahagyva Budapestre költözött, ahol a zenei karrierjét egyedül kellett folytatnia, hiszen eddig Adrival együtt zenéltek. Ez a változás lelkileg nagyon megterhelte, de nem hagyta, hogy a szomorúság eluralkodjon rajta: a munkába és a családjához menekült. Ekkor találkozott új duettpartnerével, Henivel, akivel hamar kiderült, hogy remek kémia van közöttük. Közönségük is azonnal megszerette őket. Ám a sikerek mellett a pletykák sem maradtak el, sokan kezdtek találgatni, vajon van-e valami több is a szakmai kapcsolatuk mögött...
A zenészre idén már csak a pihenés vár, hiszen nemrég befejezték a munkáikat Henivel. Legújabb daluk természetesen ismét nagy siker, azonban ahogy említettük, a kommentelők között elindultak a találgatások. Sokaknak ugyanis feltűnt, hogy nagy az összhang a zenészek között, és hogy ez akár a barátságon is túlmutathat. Na, de mit mond erre Guszti?