H6, a titokzatos kínai ügynök, aki ravasz módszerekkel közelítette meg András herceget, s ügyesen manipulálta a brit politikai elit tagjait, hogy elérje céljait.
Korábban H6 néven ismerték, de a titkosítást kérésére feloldották, így most már kiderült, hogy az állítólagos ügynök Jang Tengbo, aki 1974-ben született. Az Egyesült Királyságban Chris Yang néven is bemutatkozott – számolt be róla a BBC.
"Teljes mértékben alaptalan" - hangsúlyozza a gyanúval kapcsolatban, amely szerint kémkedéssel vádolják, és határozottan visszautasít mindenféle törvénybe ütköző cselekedetet.
Először több mint két évtizede, 2002-ben érkezett az Egyesült Királyságba. Egy évig Londonban tanult, majd a Yorki Egyetemen szerzett mesterdiplomát közigazgatásból és közpolitikából.
Jang Tengbo 2005-ben megalapította első vállalkozását, a Hampton Group International tanácsadói irodát. Azóta már öt különböző, Nagy-Britanniában bejegyzett cégnél tölti be az igazgatói posztot.
Tizenegy évnyi tartózkodás után, 2013 májusában végre megkapta a határozatlan idejű tartózkodási engedélyt.
Az Egyesült Királyságot a "második otthonának" nevezte azok után, hogy felfedte személyazonosságát, majd hozzátette: "soha nem tenne olyat, ami ártana neki".
Soha nem derült fény arra, miért állították meg Jangot három évvel ezelőtt, 2021 novemberében, amikor megpróbált belépni az Egyesült Királyság területére. A hatóságok kérésére átadta mobiltelefonját és minden más digitális eszközét. Három hónappal később kérvényezte, hogy a brit kormány ne tárolja hosszú távon az adatait. Első körben a kérelmét elfogadták, azonban később a hatósági fellebbezés következtében végül ez az igénye nem teljesült.
Ekkor értesítették arról, hogy a gyanú szerint összefonódásban áll az Egyesült Fronttal. Az UFWD, vagyis a United Front, a kínai hatalom által irányított befolyásolási műveletek lebonyolításáért felelős szervezet.
Tavaly februárban Jangot "letessékelték" egy Pekingből Londonba tartó járatról, az indoklás szerint azért, mert folyamatban volt egy ellene indított kitiltási eljárás.
Egy hónappal később, 2023 márciusában Suella Braverman, az akkori belügyminiszter, személyesen intézkedett Jang tartózkodási jogának visszavonásáról, arra hivatkozva, hogy ez a "közjó érdekét" szolgálja, és ezzel egy időben megtiltotta számára az Egyesült Királyság területén való tartózkodást.
A döntést alátámasztó bizonyítékok egy része a korábban lefoglalt eszközökből származik, amelyek felfedték a kapcsolatokat az UFWD-vel, valamint a kínai állami tisztviselőkkel és a kommunista párttal.
A bíróság megállapította, hogy Jang ügyében "bőséges" bizonyíték nem áll rendelkezésre a vád megalapozottá tételéhez, azonban végül mégis arra a következtetésre jutott, hogy "elegendő" tény van arra, hogy az MI5 feltételezése, miszerint a célszemély biztonsági kockázatot képvisel, megalapozott.
Ezek egyike András herceg egyik főtanácsadójának levele volt, amelyben tudatta, hogy Jang a herceg nevében járhat el a potenciális kínai befektetőkkel folytatott tárgyalásokon.
A tanácsadó azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, a belügyminisztérium álláspontja szerint ez is megerősíti, hogy Jang "képes volt olyan kapcsolatokat kiépíteni jelentős brit személyiségek és magas rangú kínai tisztviselők között", amelyeket Peking "politikai beavatkozásokhoz használt fel".
"Minden kapcsolatot megszakítottam" Janggal, miután ezt a tanácsot kaptam a kormánytól - közölte András herceg, de szavaiból nem derült ki, mikor szűnt meg a kommunikáció. Irodája szerint "kényes természetű dolgokról" soha nem ejtettek szót.
Jang határozottan cáfolja a vádakat, ugyanakkor elismeri, hogy az "UFWD-vel való kapcsolattartás elkerülhetetlen".
A pekingi külügyminisztérium szerint Jang ügye egy újabb alaptalan "kémtörténet".