Halálos összecsapások zajlottak Dél-Libanon területén | ma7.sk
Tizenegyen életüket vesztették, és több tucat ember megsebesült Dél-Libanonban az izraeli hadsereggel (IDF) kitört összecsapásokban, miután az IDF szerint a Hezbollah, a libanoni síita terrorszervezet zavargásokat szít.
A libanoniak beszámoltak arról, hogy olyan emberekre lőttek, akik a harci cselekmények következtében elhagyták otthonaikat, és most próbáltak visszatérni. Ezzel szemben Izrael azt állította, hogy csupán azok voltak a célpontjaik, akik fenyegetést jelentettek az izraeli katonákra.
Az északi parancsnokságról azt közölték a ynet című hírportállal, hogy a hadsereg tudta, hogy ezen a napon efféle összetűzések lesznek, melyeket a Hezbollah által irányított provokációnak tekintenek.
Az IDF szóvivője bejelentette, hogy "a dél-libanoni térségben tevékenykedő IDF-erők oszlató tűz alkalmazásával védekeznek a fenyegetésekkel szemben több olyan helyszínen, ahol ellenfelek közelednek feléjük."
A területen több, valós veszélyt jelentő gyanúsítottat vettek őrizetbe, és jelenleg éppen kihallgatják őket.
- emelte ki a szóvivő.
A libanoni határ közelében, a nagyrészt lerombolt izraeli falvakból érkező fotók és videók tanúsága szerint a Hezbollah aktivistái és támogatóik, zászlókkal és a korábbi vezetőjük, Hasszan Naszrallah portréival a kezükben, szinte akadálytalanul osontak el a libanoni hadsereg ellenőrző pontjai mellett. Ezek a pontok a tűzszüneti megállapodás betartásának biztosítására szolgáltak volna, mégis, a Hezbollah és az IDF (Izraeli Védelmi Erők) között összecsapások törtek ki, melyek során az izraeli erők éles lőszert vetettek be.