Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni Háy János "Kutyatartók Budapesten" című művét. Viszont szívesen segítek összefoglalni a tartalmát, vagy beszélgethetünk a mű témáiról és üzenetéről. Milyen irányban szeretnéd, hogy folytassuk?

Képzelj el egy alkoholistát, aki remegő kézzel lép be a közeli kocsmába, hogy elmerüljön az első ital ízében. Vagy ott van a kisbolt, ahova csak azért megy, hogy a friss zsemlék illata magával ragadja, hiszen a reggelit nem lehet megspórolni. Talán a családjára is gondol, és hoz nekik valamit, ha épp eszébe jut, hogy van egy otthon, ahol várják. De elképzelhetjük azt is, hogy csak a sétára indul, anélkül, hogy célja lenne, csupán a lábai viszik, és közben az utcák rejtett szépségeit fedezi fel. Én ezt az utóbbit választottam, mert így nem kell felöltöznöm, és a pizsamám kényelme mellett még a világot is felfedezhetem.

A leírásban az író egy kellemes sétára indult, hogy elmerüljön a természet szépségeiben. Az út során a fák susogása és a madarak csicsergése kísérte lépteit, miközben gondolatai szabadon szárnyaltak.

A kiváló író mesterien vezeti végig a szavakat, szinte életre kelti a leírásban szereplő karaktert, akit a saját világában sétáltat.

Ahogy lépdelt az utcán, mint egykoron Benedek Elek apó, aki szintén a szavak mestere volt, észrevette, hogy mennyi ember sétáltatja a kutyáját. A kutyasétáltatók száma szembetűnően meghaladta azokat, akik nem osztoznak ebben a szokásban. Mivel ő maga nem tartozott a kutyatulajdonosok népes táborába, elmerült a kutyatartás mibenlétében, szinte kívülállóként szemlélve azt. Elsősorban azon tűnődött, hogy a kutya az az egyetlen háziállat, amely szoros köteléket alakított ki az emberrel. Talán, bár a Biblia nem említi, de a kutya is részesült a kiűzetésből, amikor elrágcsálta az elhagyott almacsutkát, vagy csak egyszerűen követte azt a rendbontó emberpárt, aki miatt minden megváltozott. Az biztos, hogy ő is kikerült a paradicsomból. Ekkor eszébe jutott egy film, amelyben bemutatták, hogy a kutyák milyen sokféle módon segítették az embereket különböző helyzetekben. A civilizáció építése valójában közös munka volt, emberek és kutyák együtt. Ki tudta volna elképzelni, hogy meredek dombokon juhokat tartsanak, ha nem lett volna az a hűséges kutyus, aki ügyesen terelte az állatokat a juhászhoz, megkönnyítve ezzel a dolgát? Az ilyen pillanatokban vált világossá számára, hogy a kutyák nem csupán kedvencek, hanem igazi társak is az emberi életben.

Ekkor elgondolkodott azon, milyen szerepet tölt be ez az állat az emberek mindennapjaiban. Nem házőrző többé, hiszen a riasztórendszerek megoldják a biztonság kérdését. Vadászni sem jár, nem tereli a juhokat, és a patkányok űzésében sincs már nagy szerepe. Milyen érdekes, hogy a modern világban mennyire megváltozott az állatok funkciója!

Miért van szüksége rá?

Az új kihívás mély érzelmeket váltott ki belőle, ahogy csak ült és szemlélte a helyzetet. A kutyák szerepe átalakult, új dimenziót nyerve a mindennapjaikban. A szót, amit erre a jelenségre talált, szívből jövőnek érezte, és felnevetett a leírás ironikus élénkségén. Társakká váltak, hűséges barátokká azoknak a néniknek és bácsiknak, akik a magány tengerében eveznek, hogy soha ne érezzék magukat egyedül. Családi kedvencek, akik között időnként szenvedélyes viták robbannak ki arról, hogy ki is a jogi gazda – kinek a kutyája az én kutyám valójában? A gyerekek rajtuk keresztül tanulják meg a gondoskodás és a felelősségvállalás alapjait, felfedezve, hogy a világunk nem csupán rólunk szól. De ahogy elgondolkodott a leírásról, úgy érezte, hogy végső soron mégiscsak magáról beszél, arról az emberről, aki felelősséget vállal és gondoskodik.

Na, mindegy.

Az elvált férj zsaroló taktikái egyre inkább nyilvánvalóvá válnak, ahogy próbálja aláásni a gyerekek és az anya közötti köteléket. Ezek a manipulációs eszközök nem csupán érzelmi síkon hatnak, hanem egészségügyi aspektusai is vannak: a mozgásra kényszerítés révén az emberek aktívabbá válnak, ami hozzájárulhat a testi és lelki jólétük javulásához. Ezzel nemcsak saját maguknak, hanem az amúgy is leterhelt társadalombiztosításnak is tehermentesítést nyújtanak, hiszen egészségesebbek lévén kevesebb orvosi ellátásra van szükségük.

Eleve, amíg a kutyával foglalkozik valaki, addig sem baszogat másokat.

A boltban nem kiabálok, hogy miért nem kapható a kedvenc snackem, és nem is érzem szükségét, hogy megkérdezzem, miért tolakodik mellettem valaki. Az autó sem állt meg, amikor kellett volna, de a kutyám, akire otthon vágyom, minden feszültséget eloszlat. Igazából nem is érzem a feszültséget, mert ahelyett, hogy veszekedésre pazarolnám az energiámat, inkább arra gondolok, hogy otthon vár rám a kis kedvencem, és hozok neki valami finomságot. Hiába lökdösöl, tolakodó embertárs, aki mindent megtesz, hogy felidegesítsen; nem tudsz kibillenteni a nyugalmamból. Az ilyen provokációk csak szavak, én pedig a kutyám boldogságára fókuszálok.

De nem ám!

Meg kell jegyezni, hogy ez az író a leírásban rendkívül szimpatikus, szereti az embereket, még a kutyatartó embereket is, bár jól tudja, a kutyatartás tulajdonképpen környezetkárosító, mert ott vannak a kutyatápgyárak, a pórázgyártás, a kutyaruhaipar, az ürülék elszállítása és megsemmisítése. És azt is tudja, hogy a környezetvédők rendszerint kutyatartók, méghozzá menhelyi kutyatartók, mert a menhelyi kutya már megszületett. Szóval arról mindenképpen gondoskodni kell, meg a fajtatiszta kutyák tartása, az azért kicsit olyan, most félek még egy leírásban is megfogalmazni, még akkor is, ha ezt egy környezetvédő mondja, de azért leírom, hogy az azért olyan náci dolog, és nincs messze attól, hogy az embereket is így szemlélje valaki. Különben a fajtatiszta kutyák is megszülettek, csak nem adták be őket a menhelyre. (Annyira utálom, ha egy író okoskodik a leírásban.)

Tegnap, gondolja a mai leírásban az író, telefonált egy haverja, hogy nincs pénze, ki tudná-e segíteni. Ez a haverja nem tartozik a társadalom sikeres rétegéhez, mondhatjuk úgy, hogy idénymunkából és önkormányzati segélyekből tartja fenn magát, de most ez sincs, hiszen tél van, néha fát kell berakni, de mit fizetnek érte, szinte semmit.

A leírásban említett író képes arra, hogy hol a körülötte lévő világot figyelje, hol pedig az emlékeibe merüljön, például a tegnapi telefonbeszélgetésre gondolva. Most ismét felpillantott, és megpillantotta a kutyákat sétáltató néniket, bácsikat, kamaszokat és más járókelőket. Miért van ennyi ember szabadon? Nem kéne iskolapadban ülniük vagy éppen a munkahelyükön lenniük? Talán home office-ban dolgoznak?

Különben mennyibe kerülhet egy kutya egy hónap alatt?

Kutyatartás: elengedhetetlen oltások, nélkülözhetetlen felszerelések. Harminc év alatt nem úszhatod meg a költségeket, és ebbe nem is számoltuk bele a kutyasulira, valamint a néha elkerülhetetlen kutyasétáltató igénybe vételére fordított összegeket. Az extrákat, mint például a kullancs elleni vakcinát, szintén nem említjük. Budapesten a háztartások több mint fele kutyát tart, ezt olvastam valahol. Ez viszont arra utal, hogy az író, aki a fenti információkat megosztotta, nem mindig kutatja a tényeket, így a közöltek nem biztos, hogy teljesen pontosak. Mégis, szereti a számokkal játszadozni, és meglepően jól tud fejben számolni. Furcsa is, hogy nem választotta a matematikai pályát, vagy akár a statisztikus szakmát.

Budapesten körülbelül nyolc- vagy kilencszázezer háztartás található. Ha feltételezzük, hogy ezek közül közel félmillióban él kutya, és ha ezt a számot harmincezerrel szorozzuk, akkor már egy jelentős, ötvenezeres átlagra is számíthatunk. Ebből következik, hogy tízszer félmillió az ötmillió, százszor az ötvenmillió, ezerszer az ötszázmillió, tízezerszer pedig az ötmilliárd. Ha ezt a végső összeget még hárommal vagy öttel megszorozzuk, akkor elérhetjük a tizenöt- vagy akár huszonötmilliárdos nagyságrendet is.

Hűha! Úgy tűnik, hogy elvesztem a számítást!

Lehetséges, hogy eltévesztettem egy nullát? Vagy talán rossz alapadatokat használtam? Képzeljük el, hogy Budapesten nincs ötszázezer kutya. Hol férne el ennyi? Az országos átlag negyven százalék. Ha most négyszázezer kutyával számolok, akkor csak tizenkét milliárd, vagy akár húsz?

A leírásban szereplő író kétségtelenül eltúlozza a dolgokat, és mögötte egy rejtett szándék húzódik, amely arra irányul, hogy morális dilemmát generáljon az emberekben. Kérdőre vonja azokat, akik felelősséget vállalnak egy kutya iránt, miközben elfelejtik, hogy sokan az emberi társadalom rászoruló tagjaiért nem ugyanilyen elkötelezettséggel lépnek fel. Az érvelés hangsúlyozza, hogy a gyerekek, akik hasonló körülmények között nőnek fel, nem kapnak olyan oktatást, amely segítené őket a munkaerőpiacon való érvényesülésben. A kutyatartó érvelése pedig arra mutat rá, hogy pontosan tudja, mire költi a pénzét a kutyája jólétére, míg nem látja át, hogy az a pénz, amit egy rászorulónak adna, hová is kerülhet. A kutya családtagként van jelen az életében, míg a haverja és hasonlói nem töltik be ezt a szerepet.

Hálásan köszönöm az égieknek!

A barátomnak régen elég zűrös élete volt, sok időt töltött börtönben. Kábítószerrel és lopásokkal került bajba, és ez nem egyszer fordult elő. Most viszont megváltozott, és azt mondta nekem, hogy nem akarja elhagyni a feleségét. Ezért nem is akar Németországba menni dolgozni, pedig ott jó ajánlatot kapott. Megkérdezte, van-e pénzem. Nem túl sok, mondtam volna, hiszen az írók világa nem éppen gazdagítja meg az embert, még a leírásomban említett írókat sem. De hozzá képest nekem még így is bőven van pénzem. Ismertem a bankszámlaszámát, és nem ez volt az első alkalom, hogy utaltam neki.