József Attila a Madách Színházban? Hogyan lehetséges ez? A költő életében talán sosem járt ezen a színpadon, de a művészet határokon átnyúló ereje lehetővé teszi, hogy a múlt és a jelen találkozzon. Képzeljük el, ahogyan a színház falain belül életre keln

"Örökre a szívünkben élsz, itt maradsz velünk!" - Csepregi Éva szívhez szóló szavakkal idézte fel fia édesapját.

"Ritkán találkozhatunk olyan költővel, aki ennyire mélyrehatóan ragadja meg az emberi lélek minden aspektusát – legyen szó a szerelemről, a hazafiságról, a harcról vagy a kétségbeesésről. József Attila művészete egy igazi tükörkép az emberi érzelmek sokszínűségéről" – nyilatkozta nemrég Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, aki rendezőként Szente Vajkkal közösen jegyzi az Én, József Attila című előadást. Ez a darab a költő szerelmi életére összpontosítva igyekszik feltárni József Attila komplex személyiségét. Tóth Dávid Ágoston és Vizy Márton művét először 2012-ben mutatták be a színházban, és azóta minden évben műsorra tűzik, lehetőség szerint a költészet napjához igazítva.

A darab eredetileg a színház 2009-es musicalpályázatának egyik résztvevője volt. Bár a szerzők nem zsebelték be a díjakat, a költő iránti mély tisztelet miatt a színház vezetősége úgy döntött, hogy mégis színpadra állítja a művet. Ez a döntés nem meglepő, hiszen miért ne lehetne egy könnyen befogadható, zenés keretben bemutatni József Attila gazdag személyiségét, miközben a költeményei is szervesen jelen vannak az előadásban?

Nem vitás, hogy az alkotás nem tükrözi hűen a költő életének minden egyes mozzanatát, de a csúsztatások mögött valószínűleg nem a megtévesztés szándéka áll, hanem inkább az, hogy József Attila karakterét a szerzők elképzelései szerint formálják meg, feltárva lelki fejlődését a halála előtti időszakig. Az előadásban a szerelemre fókuszálva, a költő legemberibb és legsebezhetőbb aspektusait próbálják megragadni, hiszen tragikusan rövid élete során a nők iránti vonzalma jelentősen befolyásolta sorsát. Ezt a hatást tovább fokozza gyermekkori traumáival való küzdelme is – például édesapja távozása, amely után nevelőszülőkhöz került néhány évre. A darab ezeket a fájdalmas élményeket helyezi a középpontba, egy olyan életutat rajzolva meg, amelyet a szeretet és a szerelem iránti, egyre fokozódó sóvárgás határoz meg. Ahogyan magának a költőnek az önéletrajzában is olvasható, és ahogyan az előadás egyik pillanatában elhangzik: "Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam."

Ugyan József Attila költészetét több nő is inspirálta, ebben az előadásban csak kettőt - Vágó Mártát és Kozmutza Flórát - emeltek ki az alkotók, az ő visszaemlékezésük által vezetve a közönséget. Az időkorlát miatt nem is biztos, hogy érdemes lett volna a költő összes szerelmét egy darabba sűríteni, a cél egyébként is az lehetett, hogy lássuk a viselkedését a mentális problémái elején, illetve közvetlenül azelőtt, hogy a tragikus halála bekövetkezett volna. A gyermeki József Attila jelenléte, a költő édesanyjának többszöri megidézése, illetve az öngyilkosság vagy vonatbaleset - máig bizonytalan -, ábrázolása a darab elején és a végén keretbe foglalja azt a lelki folyamatot, amit az előadás által végigkövethet, és talán picit jobban megérthet a néző. Szituációkba helyezve a versek is mélyebb értelmet nyernek, és ezáltal megfoghatóbbá tehetik a közönség számára József Attila személyiségét, miközben a korabeli irodalmi élet is megelevenedik a színpadon, illetve a költő Illyés Gyulával való baráti kapcsolatába is betekintést nyerhetnek a nézők.

"Egy rendkívül intenzív, csúcsokkal és mélypontokkal teli, nyugtalan rohanás jellemezte az életét – egyetlen, biztosan kitapintható vörös szál futott végig rajta: az a vágy, hogy valaki igazán beleszeressen. Szerelemre éhezett, ami folyamatosan végigkísérte minden korszakát" – mondta Szirtes Tamás József Attiláról, kiemelve, hogy a költő életében a szerelem iránti vágy és a világban való mély elveszettség folyamatosan jelen volt. Alkotóként pedig ezen a kapcsolaton, valamint a rendkívül gazdag szerelmi líráján keresztül kívánták megközelíteni őt.

A színházigazgató egy régi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a darab színpadra állításának célja József Attila verseinek népszerűsítése a fiatal generáció körében. Véleménye szerint manapság már ritka, hogy a fiatalok szívesen olvasgassanak költeményeket. Az előadás közönsége alapján úgy tűnik, hogy ez a küldetés sikerrel járt, hiszen a csütörtök esti eseményen valóban sokféle korosztály képviseltette magát, ami igazolja, hogy a művészet még mindig képes hidakat építeni a különböző nemzedékek között.

"József Attila verseiben olyan hihetetlen drámai feszültség van, hogyha azokat szituációba helyezzük, ugyanúgy működnek, mint egy Shakespeare-monológ" - mondta Szirtes Tamás a darabhoz készített videóban, kiemelve, hogy aki magyarnak született, annak ismernie kell József Attilát, ha pedig érteni akarja Magyarországot, és hogy mi történik velünk meg az országgal, akkor ezt a nagyon drámai és keserű, ugyanakkor rajongással és érzelemmel teli álláspontot is. "Kell tudni a szerelemnek arról a végtelen fájdalmáról és keservéről, ami a József Attila versekben benne van."

A musical zenei világa sajnos nem igazán képes maradandó élményeket nyújtani; hiányoznak belőle azok a fülbemászó dallamok, amelyek a közönség szájából sosem tűnnek el. Viszont József Attila életének sötét és melankolikus atmoszférájához ez a zenei megközelítés tökéletesen illeszkedik. A látványvilág, a vetítések, az elhúzható falak és a mobil paravánok kreatív megoldásai figyelemre méltóak, míg a világítás a különböző szituációk érzelmi hatását jelentősen fokozza. Talán a hangosításon érdemes lenne finomítani, de összességében egy könnyed, mégis a költészet határait feszegető, elgondolkodtató mű született.