Putyin közeli szövetségese titkos játszmába lépett: az ukránokkal folytat üzleti tárgyalásokat.


Az ukrán Euromaidan Press jelentése szerint Alekszandar Vučić, Szerbia elnöke kétarcú politikát folytat: míg a nyilvános diplomáciai színtéren az oroszoknak próbál kedvezni, a háttérben titkos megállapodásokat köt az ukrán féllel.

Szerbia régóta látványos gesztusokkal igyekszik megerősíteni, hogy továbbra is kitart Oroszország barátsága mellett. Az egyik ilyen üzenet, hogy az ország továbbra sem akar szankciókat hozni Moszkvával szemben, bár ennél elsősorban a saját gazdasági érdekeikre hivatkoznak. Ennek ellenére

Belgrád igyekszik megtalálni azokat a közös nevezőket Ukrajnával, miközben titokban Kijev ambícióit is szorgalmazza.

A gyakorlat legfontosabb jele, hogy a balkáni ország több alkalommal is lőszerszállítmányokat intéz a háború sújtotta országba, de mindezt NATO-tagállamban található közvetítőkön keresztül. A helyi gyártásból származó fegyvereket cseh vagy bolgár vállalatokon keresztül küldik el, ahol van érdemi munka is, ugyanis itt összeszerelik azokat kész állapotúra.

A 2022-es ukrajnai orosz invázió kezdete óta eltelt időszakban több mint 100 ezer tüzérségi lövedék és körülbelül 1 millió egyéb lőszer érkezett Kijevbe Szerbiából, állítják a jelentések. Ez a helyzet komoly bírálatokat váltott ki az orosz vezetés körében, akik azzal vádolják szövetségeseiket, hogy csupán a háborúból kívánnak profitálni. Ennek ellenére Belgrád politikai stratégiája nem változott, továbbra is kettős játékot folytat a konfliktusban.

Vučić a közelmúltban, egy odesszai személyes találkozó alkalmával kifejtette, hogy az ukrán városok újjáépítésében is részt kívánnak venni. A szerb elnök emellett folyamatosan humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának, és hangsúlyozza az integráció fontosságát. A szerb politikai táj képét egyértelműen befolyásolja az oroszbarát nézetek népszerűsége a lakosság körében, ugyanakkor a kormány prioritása a nyugati intézményekhez való közeledés, hiszen céljuk, hogy a közeljövőben csatlakozzanak az Európai Unióhoz.

A kettős kommunikáció segíthet egyensúlyozni az eltérő álláspontok között.

Related posts