A Mi Hazánk párt kormányzó alternatívaként tekint magára, ugyanakkor elkötelezett a konstruktív ellenzéki szerep iránt is.


Ipacs Sándor, Ács József, Szabadi István, Varga Tamás és Sándor Zoltán a Mi Hazánk politikusai a pécsi Széchenyi téren - Fotó: Gűth Ervin / Telex

Kormányváltásra van szükség, de ne cseréljük a rossz rendszert egy még rosszabbra - mondta Szabadi István, a Mi Hazánk pártigazgatója pécsi sajtótájékoztatóján. Az országgyűlési képviselő úgy látja, hogy ők ügyek mentén politizálni, akár kormányzóképes alternatívát is tudnának mutatni. Az esélyeikkel kapcsolatos újságírói kérdésre a képviselő azt mondta, hogy minél nagyobb létszámban szeretnének jelen lenni a parlamentben. Annak ellenére számol jó eredménnyel, hogy úgy látja, a Mi Hazánk a legelhallgatottabb párt. Ahogy eddig is úgy ezután is a konstruktív ellenzéki szerepet tudnák képviselni Szabadi szerint a parlamentben.

A Mi Hazánk már augusztusban bemutatta mind a 106 jelöltjét, kedden a baranyai indulók beszéltek az elképzeléseikről. A Baranya 1-es evk-ben Varga Tamás, jelenlegi pécsi önkormányzati képviselő, míg Baranya 2-ben dr. Sándor Zoltán indul. Varga Tamás a Telexnek elmondta, hogy mindig ebben a választókerületben élt, megválasztása esetén pedig sokkal jobban képviselné a helyiek érdekeit. "Mellár Tamásnál és Hoppál Péternél többet érdemel ez a megye" - tette hozzá. Míg Sándor Zoltán - 2024-es polgármesteri kampányához hasonlóan - fogyasztóvédelmi lépéseket emelt ki.

Mohácsi központú kelet-baranyai választókerületben (3-as evk) Ipacs Sándor, míg Nyugat-Baranyában (4-es evk) Ács József indul, ők a mezőgazdasági cégek és a turisztikai kérdések fontosságát hangsúlyozták. A Medián nyári, de csak nemrég nyilvánosságra hozott felmérése szerint a Baranya 1-es választókerületben júniusban 5%-on állhatott a Mi Hazánk, ami az országos trendeknél valamivel alacsonyabb. Tóka Gábor, politológus, a Vox Populi választási kalauz szerzője szerint ugyanakkor a Mi Hazánkot alul, míg Tiszát néhány százalékkal felülbecsülhette a mérés. A Mi Hazánknak a pécsi és a Baranya megyei közgyűlésben 2024 októbere óta egy-egy listáról bejutott képviselője van.

Related posts