Közúti összecsapás a Lévai járás területén - Menekülő gyorshajtó, akit eltiltottak a vezetéstől.

Csata községben a rendőröknek sikerült keresztbe fordulniuk a menekülő autó előtt, és megállásra kényszeríteni a sofőrjét, aki azonban gyalog folytatta a menekülést a Garam folyó felé. Amikor a rendőrök megpróbálták elfogni, aktív ellenállást tanúsított. Erre a rendőrök kényszerítő eszközöket alkalmaztak ellene, majd végül meg is bilincselték. Ezt követően a rendőrségi adatbázis alapján sikerült kideríteniük a férfiról (41), hogy a jövő hónapig (2025 augusztusa) el van tiltva a gépjárművezetéstől. Ismertették a férfi jogait, majd felszólították, hogy vesse alá magát fúvókás alkoholtesztnek. Erre nem volt hajlandó, ugyanakkor az orvosi vizsgálaton alapuló drogtesztet is elutasította. A rendőrök ezt követően őrizetbe vették, és bírósági határozat teljesítése akadályozásának-, valamint függőséget okozó szer hatása alatt történt veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak vele szemben büntetőjogi eljárást - írta a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság kedden (7. 29.) a Facebookra kitett közleményében.