Lewis Hamilton belépett a Ferrari központjába; már tudni lehet, mikor pattanhat be a versenyautóba.
A Ferrari sztárigazolása, Lewis Hamilton megérkezett Maranellóba, és január 22-én már versenyautóba is ülhet.
Elérkeztünk egy izgalmas időszakhoz! Lewis Hamilton mostantól az olasz Maranellóban, a Ferrari szívében tevékenykedik, ahol találkozott Frédéric Vasseur-ral, a csapat vezetőjével.
A hétszeres világbajnok nemcsak a versenypályán, hanem az első látogatásán is megmutatta, hogyan kell a stílust képviselni. Elegáns öltözetben érkezett a híres istállóhoz, ahol a legendás autómárka, Ferrari alapítójának, Enzo Ferrarinak a háza áll. A látogatás során egy lenyűgöző pillanatban örökítették meg, amikor egy csodálatos Ferrari F40 mellett pózolt, hirdetve a sport és a dizájn tökéletes összhangját.
"Vannak olyan napok, amelyekre örökké emlékezni fogsz, és ez pont ilyen. Szerencsés vagyok, hiszen olyan dolgokat értem el a pályafutásom során, amiket soha nem gondoltam volna, de egy részem mindig is ragaszkodott ahhoz az álomhoz, hogy pirosban versenyezzek. Ezt az álom most beteljesül, és nem is lehetnék boldogabb. Új korszak kezdődik az ikonikus csapat életében, és alig várom, hogy lássam, milyen történetet írunk majd együtt" - fogalmazott Instagram-bejegyzésében Hamilton.
Az új versenyző január 22-én lép először a Ferrari volánja mögé, és a 2022-es F1-75-ös modellt próbálhatja ki a fioranói tesztpályán. Ezt a motorsport.com számolt be.