Megkezdődött a túszcsere folyamata: a Hamász átadta az első három izraeli foglyot – értesült a Pénzcentrum.
A vasárnap délutáni bejelentés szerint az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a három izraeli túszt, akik a hétvégén szabadultak ki. Az eseményről a Nemzetközi Vöröskereszt számolt be.
A legfrissebb közlemény szerint a Hamász katonai ága végrehajtotta a Gázai övezetben a Vöröskereszt képviselőinek történelmi átadást: a közvetítők által megkötött túszalku keretében elsőként három fiatal nő szabadult ki. Őket 2023. október 7-én, a Hamász által elkövetett terrortámadás során ejtették túszul, a Kfar Aza kibucból és a Nova zenei fesztiválról. Az esemény jelentős lépés a túszok sorsának rendezésében.
A túszok átadása mellett az izraeli börtönökben terrortevékenység miatt elítélt palesztin foglyokat is átadtak a Vöröskereszt képviselőinek. A Rámalláh közelében található Ofer börtönből kilencven palesztin szabadulhatott, közülük tizenhárom a kelet-jeruzsálemi otthonába térhetett vissza, míg a többiek Ciszjordániába folytatták útjukat.