Muszlimharc: Az iszlamizáció sokszínű harca Németország területén Az iszlamizáció folyamata Németországban számos kihívást és lehetőséget rejt magában, ami a társadalom különböző rétegeit érinti. A kulturális, politikai és vallási feszültségek mellett az
Harmadik hete mélyedünk el abba a jelenségbe, amely a tömeges muszlim migráció és a nyugat-európai államok külpolitikai irányvonalában bekövetkezett radikális változások közötti összefüggéseket vizsgálja. Megfigyelhettük, hogy Angliában és Franciaországban a muszlim közösségek politikai aktivitása rendkívül jelentőséggel bír: a helyi szinten egyre több településen vállalnak vezető szerepet, miközben az országos politikai színtéren is aktívan részt vesznek.
A muszlim lobbiszervezetek nemzetközi támogatóikon keresztül aktívan részt vesznek abban, hogy formálják a közbeszédet különféle országokban. Ennek következtében a palesztin ügy számos nyugati államban a diskurzus középpontjába került. Különösen aggasztó szereplő a Muszlim Testvériség, amely széleskörű befolyásával igyekszik iszlamizálni a posztkeresztény liberális társadalmak struktúráját.
Ebből az egyenletből természetesen nem hagyható ki Európa talán legmeghatározóbb állama: Németország, amely hosszú ideje flörtöl az iszlámmal. II. Frigyes német-római császár annyira vonzódott a mohamedi tanokhoz, hogy IV. Ince pápa, amikor meg akarta átkot mondani rá, ezt felhasználta, hogy a császárt Antikrisztus előfutárának bélyegezze. A porosz hadseregben sokáig szolgált egy muszlim tatár egység is, ami szokatlan színfolt volt. Az 1867-es párizsi világkiállításon Poroszország egy mecsetpavilonnal képviselte magát, bemutatva e különleges kapcsolatot. II. Vilmos német császár annyira közel érezte magát a muszlimokhoz, hogy egyesek azt suttogták, talán át is tért az iszlámra. Az első világháború kémjátszmáiban a Német Birodalom az ottománokkal összefogva próbálta dzsihádra hívni a muszlim seregeket az antant ellen, ezzel is hangsúlyozva a közös céljaikat.
