Soproni Tamás éles kritikát fogalmazott meg a fővárosi közgyűléssel szemben, hangsúlyozva, hogy nem csupán ügyetlenkednek, hanem valódi károkat is okoznak.
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere, határozottan bírálta a Fővárosi Közgyűlés szerdai határozatát.
Azt írta közösségi oldalán csütörtökön, hogy a döntés szerint továbbra sem lesz fizetős a parkolás hétvégén a belvárosban, az elkövetkező évekre pedig a legutóbbi, 2022-es döntésnek megfelelő árakon fagyasztják be a parkolási díjakat. - Ezzel mintegy lemondtak arról, hogy rövid távon tehermentesítsék a belvárosi kerületeket, beleértve Terézvárost is a ránk nehezedő hihetetlen nyomástól - vélte. Azt is kifejtette, a kerületben a legmagasabb az egy négyzetméterre eső kulturális intézmények, színházak száma, ahova hétvégente is rengetegen érkeznek bevásárolni, szórakozni, ahol a Városligetben és az Andrássy úton és környékén tartott nagyszabású események miatt folyamatosan tele vannak a parkolóhelyek - ezért tartja különösen fontosnak, hogy hétvégente is fizetni kelljen az idelátogatóknak a parkolásért.
Soproni szerint a közgyűlés persze hozott üdvözlendő, előremutató döntéseket is: megszűnhetnek a parkolóautomaták, némileg olcsóbbak lesznek a P+R parkolók, Vitézy Dávid javaslatára pedig a kormányhoz fordul a Fővárosi Önkormányzat annak érdekében, hogy állítsák vissza az objektív felelősséget a szabálytalan parkolás és a buszsávok használata ügyében, így a kamerafelvételek alapján is lehessen büntetést kiszabni. De szerinte aki azt írja, itt valamiféle parkolási reform történt, "az vagy félreérti a helyzetet, vagy nem mond igazat. Olyan ez, mintha a fűtési szezon előtt kihívnám a szerelőt, mert kazánt kell cserélni, mire ő inkább leporolja és légteleníti a radiátorokat. Fontos, amit csinál, de ettől még meg fogok fagyni télen".
A posztját azzal zárta, hogy noha az utóbbi hónapokban maga is tanúja volt a Fővárosi Közgyűlés működésképtelenségének, csak akkor szólalt meg, amikor egy-egy interjú során rákérdeztek. - Amikor azonban nem csupán bénázásról van szó, hanem a terézvárosiak érdekeit is sérti a közgyűlés döntése, nem tudom magamban tartani a véleményemet. Különösen elszomorít, hogy a hétvégi parkolás lehetőségét ellehetetlenítő módosító javaslatot éppen egy olyan párt terjesztette elő, amelyre a kerületünkben közel 25 százaléknyi választópolgár szavazott júniusban. Talán ők sem ezt várták el a megválasztott képviselőktől - tette hozzá. A polgármester ugyan nem nevezte meg az érintett pártot, de a fővárosi választások alapján a Tisza Párt kapta a 24,6 százalékot a VI. kerületben.