"A Honvéd újabb lépést tett a jövő labdarúgóinak nevelése érdekében, célunk pedig, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő tehetségeket hozzunk létre." | M4 Sport


A Merkantil Bank Ligában az utolsó, 16. helyen telelő Budapest Honvéd FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Miskei Attila lett akadémiája új szakmai vezetője.

A héten igencsak felgyorsultak az események a Honvéd háza táján. Kedden bejelentették, hogy megszüntették Laczkó Zsolt vezetőedző szerződését, csütörtökön pedig már meg is nevezték az utódját, Feczkó Tamást. Pénteken bemutatták az első téli új szerzeményüket, míg szombaton hivatalosan is megerősítették, hogy Miskei Attila a Magyar Futball Akadémia új szakmai vezetője lett.

A Magyar Futball Akadémia hazánk egyik kiemelkedő labdarúgó-nevelő intézménye, ahol számos tehetséges játékos fejlődik. Itt elhivatott és szakképzett munkatársak segítik a fiatalokat, hogy nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is kibontakozhassanak. Célom, hogy a tulajdonosi kör és a vezetőség elvárásainak megfelelően maximálisan kihasználjuk a stábunkban rejlő lehetőségeket. A futball világa folyamatosan változik, ezért nekünk is rugalmasan kell reagálnunk ezekre az átalakulásokra. Ha összefogjuk a szakemberek tudását és egy közös jövőképet alakítunk ki, akkor nemcsak a Honvéd első csapata számára, hanem nemzetközi szinten is képesek leszünk minőségi labdarúgókat és kiváló embereket nevelni – osztotta meg vízióját Miksei a klub hivatalos felületén.

A 51 éves szakember Diósgyőrből érkezett, ahol az akadémia szekcióvezetői pozícióját töltötte be. Korábban a felnőtt csapatnál másodedzőként szerezte tapasztalatait.

Legutóbb Fehér Péter a Honvéd akadémiájának szakmai irányításáért felelt, de a nyári időszakban új kihívás elé nézett, amikor a Magyar Labdarúgó-szövetséghez csatlakozott, ahol az utánpótlás-válogatottak vezetését vette át.

Related posts