Szabó Kimmel Tamás szavaival élve: "Mostanra már teljesen közömbös számomra, hogy mások mit vélekednek rólam."

Szabó Kimmel Tamás még mindig a színpad izgalma alatt él, amikor az Átrium záróakkordja után interjúra készül. Aznap este csupán második alkalommal mutatta be új stand-up estjét, így nem meglepő, hogy minden apró részletre figyel, amit a közönség jelez. Amikor leülünk beszélgetni, az első kérdésem az, hogy egy olyan színész, aki elsősorban drámai szerepeiről ismert, honnan merít bátorságot ahhoz, hogy közel másfél órán át szórakoztassa a közönséget?

Nem ez az első alkalom, hogy egyedül állsz egy színpadon a teljes előadás során.

Korábban volt egy önálló estem, amely Széttépve címmel futott, és a függőségek világába kalauzolt el. Ez az előadás egy kompakt, színházi élmény volt, élő zenekarral fűszerezve, amely koncertszerűen tálalta a függőségek témáját. Zenék, versek és olyan függők monológjai keveredtek benne, akiket személyesen ismerek. Számomra a színpadon állás valami varázslatos, igazán különleges élmény, de ehhez természetesen bátorság is szükséges. Az mostani stand-up estem során az a korábbi tapasztalat sokat segített, hiszen már tudom, milyen az, amikor a közönség előtt állva megoszthatom a gondolataimat és érzéseimet.

Természetesen, ez az egész óriási felelősséget ró rám, és hatalmas munkát igényel, hiszen nincs mellettem másik fél, aki alatt kicsit megpihenhetnék. Ezt a feladatot végig kell vinnem teljes energiával, intenzitással és figyelemmel: kulcsfontosságú, hogy mindig a megfelelő pillanatban csapjam le a poént. Szerencsére a stand-up műfaja rengeteg szabadságot ad az előadónak, elég szabadon lehet improvizálni. A történeteim alapján Deés Enikő író-rendező megalkotott egy szilárd alapvázat, de minden egyes előadás során bátran színesíthetem és díszíthetem azt.

Nem kicsit ijesztő, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, akkor csakis te vagy a felelős?

Sosem szerettem másra fogni, ha valami nem sikerült. Úgy kell csinálni, hogy sikerüljön. Az egésznek az alapja az önirónia. A stand up velejárója, hogy időnként szarul sül el egy poén. De ha ezt leveszed és azonnal reflektálsz rá, gyorsan menteni tudod. A közönségnek és az előadónak van egy nagy, közös energiája, és ha ezzel együtt rezegsz, olyan nagy baj nem lehet.

A stand up műsorod az Egy életem sorozat keretein belül debütál, de nem állítható, hogy az egész életutad részletesen fel lenne vázolva benne.

Nem célom egy hatalmas életút-áttekintés vagy valami komoly dráma kerekítése. A stand-up műfaja mindig is vonzott, és azt szerettem volna felfedezni, hogyan tudom a saját hangomat megütni. Nyilván sok gyerekkori élmény kerül a színpadra, hiszen fontos, hogy megosszam, honnan indultam, de...

Ezért inkább a vicces történetekre és a gyengeségeim kifigurázására fókuszáltunk. Szerintem elég, ha az előadó őszinte, és fel meri vállalni a nézők előtt a hibáit, fóbiáit, bénázásait. És nagyon aktuális dolgokról sem szerettem volna beszélni. Néha elég, ha az ember csak szórakoztat.

A legtöbb stand-up komikus nem hivatásos színész, hanem olyan egyén, aki saját élményeit és gondolatait osztja meg a közönséggel. Amikor egy színész stand-up műsort ad elő, akkor is egyfajta szerepbe bújik, hiszen a humor és a személyes történetek mellett a színészi eszköztárát is beveti. Így a színész nem csupán a saját gondolatait közvetíti, hanem egy általa megformált karaktert is életre kelt, ami egyedi színt visz a fellépésébe.

Számomra ez nem szerep, inkább egy forma, amit tartalommal töltök meg. Nézd, ha most itt ülnénk és elkezdenék sztorizni a Pappa Piaról, valószínűleg ugyanúgy mesélném el, ahogy az előadás során, hiszen előtte éveken át ugyanígy meséltem a barátoknak. Fontos számomra, hogy önazonos legyek. Ettől még tagadhatatlan, hogy egy stand up előadás alapos kitalálást igényel, van eleje, közepe és vége, és közben végig kell menned egy történetíven. Fenn kell tartanod az érdeklődést, és érdekesnek kell lenned annyira, hogy még az utolsó percekben se unjanak a nézők. Sőt, ha lehet, végig nevessenek.

Előny a stand upban a színészi tapasztalat?

Határozottan. Sokszor előfordult már, hogy néztem stand up-osokat, és közben fogtam a fejem, hogy ez egy jó poén, de nem így kellene elmondani. A színészi tapasztalat segít abban, hogy többet tudj kihozni a vicceidből. De hiába vagy tapasztalt színész, ha nem jó az anyagod, amivel színpadra állsz.

A jó történetek elengedhetetlenek, hiszen a dramaturgia kulcsszerepet játszik abban, hogy a közönség ne csak hallgassa, hanem valóban élvezze is a mesélés folyamatát. Olyan módon kell megalkotni a narratívát, hogy a valósághűség megmaradjon, de közben a közönség is felnevethessen, pontosan ott, ahol mi szeretnénk. Nem lehet csak úgy, laza stílusban, mint egy kávézóban ülve, sztorizgatni. A hatás érdekében gondosan fel kell építeni a történetet, kiszínezni az eseményeket, és figyelni a részletek adagolására, valamint a tempóra. Mint egy ügyes bokszoló, érezned kell, mikor érdemes bevinni azt a bizonyos nagy ütést, hogy a hatás maximális legyen.

Egészen más érzés, amikor egy baráti társaságban feszültségoldó vicceket mesélsz, és amikor több száz ember szeme szegeződik rád a színpadon. Mikor jöttél arra rá, hogy a nagy közönség előtt való szereplés is a te világod?

Már az előző önálló estemnek is voltak stand up jellegű betétjei, amikor a családomról beszéltem, és szerette a közönség. Színész vagyok, pontosan tudom, hogy lehet egy poént feldobni, majd leütni. Tudom, mennyit jelent a csend, mit lehet eléri a hatásszünettel. A színpadon állva is tudom, mit érez a közönség, mert ugyanazt érzem én is. Ugyanabban az energiamezőben vagyunk. Ha látom, hogy jön a hullám, akkor igyekszem meglovagolni azt, és ha jól csinálom, akkor pontosan ott fognak nevetni, ahol szerettük volna, hogy nevessen. Nekem nagyon jó érzés, hogy ennyi embert meg tudok nevettetni.

Az idő múlásával rengeteg tehetséges rendezővel dolgozhattam együtt, mind a színház, mind a film világában. Ők mind hozzájárultak ahhoz, hogy a saját ízlésem fejlődjön és gazdagodjon. Az ő inspirációjuknak köszönhetően, amikor stand-up előadásra lépek színpadra, biztos lehetek benne, hogy a végeredmény nem lesz ízléstelen vagy unalmas, hanem egy valóban élvezetes produkció születik.

A stand-up comedy akár önálló pályafutásként is megvalósulhat.

Nem célom felhagyni miatta a színészettel, de azt remélem, hogy a műsor hosszú életű lesz. És ha ez összejön, később akár jöhet egy második rész. De a színházat, a filmezést nem tudnám miatta magam mögött hagyni. Ehhez túlzottan szeretek nagy csapatban játszani. Ezért is szerződtem le a Centrál Színházhoz. Örülök, ha sokféle feladatban helyt tudok állni, és számomra a stand up egy ezek közül.

A vidéki fellépések is szóba jöhetnek, vagy a műsorod kizárólag Budapestre van korlátozva?

Örömmel osztom meg veletek, hogy nemsokára Egerben és Székesfehérváron is tarthatok egy izgalmas előadást!

Korábban említetted, hogy a színpadon mennyire fontos az önirónia. A magánéletben is jellemző rád?

Nagyon. Imádom magamat roast-olni. Az öncinkelés csodálatos humorforrás.

Ha valamit elrontottál, rögtön tudsz nevetni magadon, vagy ehhez azért idő kell?

Ez attól függ. Amikor a Pappa Piara körüli események zajlottak, a reakciók eléggé fájdalmasak voltak számomra, de végül sikerült túllépnem rajtuk. Ma már szívesen mesélek ezekről a sztorikról, ahogy azt az előbb is hallhattad. Idővel rájöttem, hogy a forgatás sok szempontból egészen vicces volt, és úgy döntöttem, miért ne oszthatnám meg ezeket a tapasztalatokat a színpadon is? A közönség pedig mindig értékeli, ha bepillantást nyer a kulisszák mögé. Nem érzem úgy, hogy ezzel bárkit megbántanék.

Nemrég múltál negyven. A korral együtt járó élettapasztalat is kellett ahhoz, hogy bevállald a stand up-ozást?

Abszolút egyetértek. Amikor Lévai Balázs producer felkeresett az ötletével, azonnal éreztem, hogy itt az idő, készen állok a kihívásra. A stand up műfaja mindig is közel állt hozzám, így örömmel vetettem bele magam. Persze könnyedén énekelhetném a jól ismert dalokat a Made in Hungáriából, de az nem vonzott igazán. Sokkal inkább érdekelt, hogy a saját életemről, a gyengeségeimről - mint például a vásárlásfüggőségem - humorosan meséljek. Szeretek mosolyt csalni az emberek arcára, de eddig nem igazán voltak vicces szerepeim, így most végre lehetőségem van kiélni a humorérzékemet. Ha valaki kíváncsi, milyen stílusban viccelődöm, itt megnézheti!

Mit vélsz, a stand-up komédia hatására később több humoros szerep fog rátalálni?

Ahhoz már túl idős vagyok, hogy radikális image-váltásba kezdjek. Nem hiszem, hogy ez bármilyen szempontból is érdemben megváltoztatná a helyzetemet. Ha tele lesznek az előadások, az nagyszerű, de ettől többet nem is várok. Nem gondolom, hogy ettől hirtelen elárasztanának komédiás szerepekkel. Nem is keresem a rendezőket, hogy jöjjenek el megnézni a produkciómat. Persze, Ascher Tamást meghívtam, de ez azért is fontos volt számomra, mert róla mesélek egy kicsit a stand upomban.

Sosem tartoztál azok közé, akik sokat beszélnek a magánéletükről a nyilvánosságban, a stand up mégis olyan műfaj, hogy ezt nemigen lehet elkerülni. Hol húztad meg a határaidat? És amikor az előadásban beszélsz valakiről, előtte felhívtad őt, hogy engedélyt kérjél?

Senkit nem kerestem meg telefonon. Nem volt bennem olyan érzés, hogy bármi sértőt mondanék, ezért nem éreztem szükségét a hívásoknak. A szüleimről sok minden elhangzik, és mindketten már végignézték, rengeteget nevettek rajta. A magánéletemről viszont csak bizonyos határokon belül beszélek. Igen,

Valójában nem annyira a személy az érdekes, hanem inkább az ilyen típusú viselkedés, így a konkrét identitás nem lényeges. Behoztam a gyerekemet is, de teljesen ártalmatlan módon. A pókos történet valóban megtörtént a kislányommal, és kicsit sajnálom, hogy a fiamról nem tudtam mesélni, de nem találtam a helyét a sztoriban. Lehet, hogy a huszadik előadásra már sikerül neki is szerepet adni. Persze, az is igaz, hogy a legtöbb stand up anekdotának van valóságalapja, de az igazság nem mindig az, ami a színpadon elhangzik.

Ez egy rendkívül kedvező védelmi helyzetet biztosít az előadó számára.

Természetesen! A stand-up műfaja szívesen él a túlzás eszközével, hogy még szórakoztatóbbá és emlékezetesebbé tegye a poénokat.

Adam Sandlernek van egy show-ja, amiben teljesen képtelen sztorik követik egymást. Nyilvánvaló, hogy szinte az összes kitalált, de ettől még marha jó, a nézők pedig a térdüket csapkodva röhögik végig az egészet.

Felkészülés gyanánt rengeteg stand-up előadást néztél?

Igen, de már előtte is. Főképp külföldieket. A magyarok közül Bödőcs a kedvencem. Azt például egy angol stand up-ostól lestem el, hogy elkezd egy történetet, majd negyedrésznél megindít egy másik altörténetet, amiből visszacsatol az eredetihez, de közben egy harmadikat is bevillant, a másodikkal eljut a háromnegyedéig, visszahozza a harmadikat egy picit, ami egy kis poén, és az eredeti sztorival üti le. Nagyon tanulságos volt látni, milyen magas szinten és összetetten képes történetmesélésre.

Amikor a közönségedet szemügyre vettem, egyértelművé vált, hogy a tízből körülbelül nyolc személy nő.

Ennek ellenére bőven ültek férfiak is a közönségben, és úgy láttam, hogy nagyon jól szórakoztak. Nem tudom, mi szabja meg a nemi összetételt, de annak örülök, hogy ennyien kíváncsiak rám.

Az előadás során egy kicsit ironikusan reflektálsz az Instás személyiségedre. Mennyire természetesen mozogsz a közösségi média világában?

Nem volt egyszerű számomra alkalmazkodni, sok tanulásra volt szükség. A TikTok világát a mai napig nem tudtam igazán magaménak érezni, valahogy sosem tudtam vele megbarátkozni. Talán ez inkább a generációm sajátossága. Ezzel szemben az Instagramot egy remek platformnak találom, olyan, mint egy digitális fotóalbum. A Facebook viszont inkább egy hivatalosabb tér számomra, ahol közérdekű információkat oszthatok meg, vagy éppen cáfolhatom azokat az ostobaságokat, amik rólam keringenek.

Mennyire határoz meg téged, hogy mások mit gondolnak rólad?

Nem nagyon. A pályám elején nyilván bennem is volt megfelelési kényszer, szerettem volna tetszeni, azt akartam, hogy befogadjon ez a közeg. Idővel aztán eljutottam arra a pontra, hogy most már magasról le tudom szarni, mit gondolnak rólam.

Ma már tisztában vagyok azzal, hogy melyek az erősségeim, hol vannak a gyengeségeim, és hogy miként határozzák meg a képességeim határait. Ezen keretek között igyekszem navigálni az életemet, miközben folyamatosan bővítem ezeket a határokat. Tudom, hogy ez kockázattal jár, de hiszek abban, hogy kockázat nélkül nem létezik siker, és a valódi izgalom is elmarad.

Jelenleg azon a ponton állsz a karrieredben, ahol úgy érzed, hogy lenned kellene?

Tényleg otthon érzem magam abban a világban, ahol most vagyok. Rengeteg különböző szerep vár rám, és minden egyes karakter egyedülálló, nem találkozik a másikkal. A lehetőségek mindig utolérnek, és ez csodálatos érzés. A színház és a filmezés iránti szenvedélyem határtalan. Ki mondhatja el magáról, hogy már saját magát is megformálta, mint ahogy én tettem a Nagykarácsonyban? Talán csak a nagyképű filmsztár, Szabó Kimmel Tamás! (nevet)