Varga Ádám, Borbély Richárd és Urbán Richárd egy izgalmas új YouTube sorozatot indítottak, amelynek neve YouTuro.

Borbély Richárd, Varga Ádám és Urbán Richárd Youturo podcast-sorozatukban humoros triumvirátust alkotnak

Nagyjából az is egy időben merült fel bennük, hogy jó lenne valamit közösen csinálni. Ami nem felszínes, de azért nem is véresen komoly. Így született meg a YouTuro, ahol három fiatal és tehetséges színész leül beszélgetni. A saját hangjukon, a saját tempójukban, mindenféle külső nyomás és elvárás nélkül. Színészek, tehát a nyugodtabb viták mellett szerepeket is öltenek, karaktereket teremtenek, teszik mindezt kissé provokatívan, rengeteg humorral fűszerezve. A YouTuro indulása kapcsán a három színész Varga Ádám, Borbély Richárd és Urbán Richárd mesél a közös projektről.

Ti hárman már dolgoztatok együtt korábban, de ez most egy egészen új kihívás. Mennyire alakult jól az együttműködésetek?

Varga Ádám: Tényleg. Ezért alakult meg ez a csapat, mert észrevettük, hogy amikor együtt vagyunk vagy éppen forgatunk, egyszerűen csak áramlik belőlünk a bolondság, és hihetetlenül jó a kémia köztünk. Ilyen különleges kapcsolat nem jön létre mindenkivel. Borbély Ricsi esetében ez nem lepett meg, hiszen már tizenöt éve a legjobb barátom. Az egyik alapja ennek a barátságnak, hogy bármikor is találkozunk, mindig megnevettetjük egymást, és ez a nevetés az évek múlásával sem csökken.

Ennek ellenére Ricsivel amúgy nem dolgoztunk még túl sokat együtt, a Besúgóban és a Pokoli Rokonokban forgattunk együtt, de egyik produkcióban sem volt túl sok közös jelenetünk. Ami szerencse, mert amikor meglátjuk egymást egy jelenetben önkéntelenül is vigyorognunk kell. Urbán Ricsivel pedig tavaly nyáron ismerkedtünk meg közelebbről és lettünk jóba, a Pokoli Rokonok forgatásán.

Azon kaptam magam egy idő után, hogy amikor megláttam, hogy közös jelenetünk lesz, elkezdtem rettegni, mert tudtam, hogy be fog dobni valami hülyeséget a "Tessék!" előtt, amitől elkezdek szakadni, és nagyon nehéz lesz felvenni a jelenetet nevetés nélkül. És ehhez jön hozzá Zsingor Dániel és Másik Szőke András, akik a kamerák mögül segítenek minket, és valójában ők a Youturo összetartó ereje, ha úgy tetszik a mi kreatív producereink, akik hihetetlen mennyiségű melót tesznek bele.

Borbély Richárd: Ádámmal forgattam már ezelőtt is, a Besúgó-ban, aztán pedig a Pokoli rokonok-ban. Ricsivel csak az utóbbiban. De most, hogy belegondolok, egy darab közös jelenetünk sem volt. Nem titok, hogy Ádám a legjobb barátom és azt tudtam, hogy vele, mint mindig, ha humorról van szó határ a csillagos ég.

Ricsivel azonnal megtaláltuk a közös hangot, mintha a sors már előre eldöntötte volna. Olyan érzésem volt, mintha a csillagok tökéletesen igazodtak volna. Ahogy Ádám is megfogalmazta, itt van mellettünk Szőke Andris és Zsingor Dani, a YouTube két megkerülhetetlen alakja. Mindig ott állnak mellettünk, támogatnak minket, és mindent megtesznek, hogy a lehető legjobban alakuljanak a dolgaink. Csak a hála jut eszembe, amikor róluk van szó.

A podcast ezen formája számomra teljesen új élmény volt, ezért kezdetben nem éreztem magam túl magabiztosnak – és nem is a forgatás miatt, hanem inkább attól tartottam: vajon jól fogom-e csinálni? Szerencsére a másik négy csodás társammal hasonlóan éreztük magunkat, így közösen tudtuk kezelni ezt a helyzetet, ami igazán megkönnyítette az indulást.

Amikor belekezdtünk – mindenfajta nagyképűség nélkül –, úgy éreztem, hogy az élmény ereje teljesen elragadott. Három különböző humorérzékkel rendelkező ember ül le egymással beszélgetni, és mégis, hihetetlen módon, annyira jól megértjük egymást, hogy a szívatás mesterfokát is elérjük. Minden kétségem szertefoszlott. Nincs helye sértődésnek vagy vitának. Annyira elmélyülünk a műsor témáiban, hogy a világot egy sokkal szélesebb perspektívából látom.

Urbán Richárd: Az élmény rendkívül izgalmas volt, mivel színészként egy olyan területre merészkedtünk, amelyet nem tanítanak nekünk a hivatásunk keretein belül. Érezhetően eltérő követelményekkel találkoztunk, amikor a színészet világából a podcast-formátumra léptünk. A szerepek, színdarabok és forgatások előkészítése teljesen más megközelítést igényel, mint az, amikor egy intim térben ülve, aktívan figyelve és reagálva egymásra, a humorra építve vagy éppen a komolyság irányába terelve a beszélgetést kell navigálnunk.

Sokan a barátaim közül azt hiszik, hogy a podcastelés csupán annyiból áll, hogy leülünk és beszélgetünk. Pedig a valóság ennél sokkal összetettebb: igazi koncentrációt és elkötelezettséget követel meg.

Mindhárman igazán karakteres személyiségek vagytok, de ki az, aki igazán kitűnik a tömegből? Tudtatok mindhárman érvényesülni a saját területeteken?

Varga Ádám: Azt gondolom, hogy az epizódok során változik, kinek mennyire erős a saját története, vagy hogy van-e valamilyen személyes kapcsolódása a napi vita témájához. Az elején mindannyian próbáltunk érvényesülni, ami érthető. Azonban figyelnünk kellett arra, hogy három dudás egy csárdában bizony sok lehet, és ez könnyen káoszhoz vezethet. Félő volt, hogy végül a csárda falait is kidöntjük!

Úgy érzem, sikerült eltalálnunk azt az egyensúlyt, ahol mindhárman megmutathatjuk a tehetségünket. Vicces, hogy a két Ricsi nemcsak testalkatban, hanem hangerejükben is túlszárnyalnak engem, így néha tasmán ördög módjára kell viselkednem, hogy felvegyem a versenyt. Olyanok vagyunk, mint három testvér: ők a két erős báty, én pedig a ravasz, kisöccs, aki mindig próbálja megcsavarni a dolgokat.

Borbély Richárd: Mindenkinek megvan a saját szerepe és feladata, ami természetes módon alakult ki közöttünk, anélkül hogy erről hosszasan beszéltünk volna. Én vagyok az a jóképű, tehetséges és szerény vezető – na jó, ez kicsit túlzás, csak viccelek. Valójában mindannyiunknak megvannak az erősségei és gyengéi, és a legjobban az az "én" jön elő, ami az adott helyzethez illik, így szinte fel sem tűnik, ki a főszereplő a csapatban. Andris és Dani rengeteget segítenek a háttérből, nélkülük nem működne a dolog. Úgy vélem, ha csak egy valakit is kivennénk a csapatunkból, az egész dinamikánk megváltozna. Közöttünk igazi kémia van, és mindannyian elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együtt dolgozzunk. Így lettünk öten a Fekete Bárány, a YOUTURO csapata.

Urbán Richárd: Hát, hogy ki a dudás, az nem meghatározható. Nyilván minden részben más. Mindannyian mást hozunk ebbe bele. Ez borzasztóan közhelyesen hangzik, de tényleg így élem meg. Ádi hoz egy vitális, energikus, lelőhetetlen energiabombát az egész közepébe. Borbély, a mi activity-királyunk. Ha valakit iszonyatosan el lehet húzni az én elborult, sötét humorú agyamba, az a Borbély. Soha nem tudja, hogy éppen szörnyülködjön, vagy nevessen a fantáziám mélybugyrain.

Ádi rendszerint megdöbben az agyamban született őrültségeken, és így tökéletes harmóniát teremtünk. Ugyanakkor néha ő is tud meglepetéseket okozni, akárcsak Borbély Ricsi. A legemlékezetesebb pillanatok mindig azok, amikor fáradtan egyikünk hirtelen beindul, míg a másik kettő kétségbeesetten kapaszkodik a lendületbe.

Szerintem fontos kihangsúlyozni azt, hogy itt három különböző, mégis azonos észjárású ember találkozik. Üdítő volt az is, hogy bizonyos témákban elég erősen ütközik a véleményünk. .

Mi a legfontosabb üzenete számotokra ennek a műsornak?

Varga Ádám: A YouTube valójában nem a világ megváltására törekszik, hanem elsősorban a szórakoztatásra, egy kis gondolati fűszerrel a háttérben. Olyan keserédes görbe tükröt tart elénk, amely megmutatja az emberi lét sokszínűségét, valamint azokat a társadalmi és kulturális valóságokat, amelyekben élünk. Mindannyian különbözőek vagyunk, és mindenkinek megvan a saját igazsága és véleménye, amely hozzájárul a közös képet alkotó mozaikhoz.

Amíg a nevetés még felcsendül, addig a remény fénye sosem alszik ki. Ez a vidámság nem csupán egy túlélési ösztön, hanem egy hatékony terápiás eszköz is számunkra. Bízunk benne, hogy azok is élvezni fogják, akik velünk tartanak ebben a kalandban. Hitvallásunk szerint minden helyzetben van lehetőség a poénra, és természetesen mi sem bújunk meg a saját vicceink elől.

Borbély Richárd gondolatai szerint a mai világban a zaj dominál: mintha mindenki egyszerre akarna hangosan beszélni, miközben gyakran értelmetlen dolgokat mondanak. Nyilvánvaló, hogy vannak kivételek, de sokan úgy tűnik, hogy egyfajta önző mentalitással élnek, mintha azt mondanák: "Ha az én lovam elpusztult, akkor másoké is dögöljön meg."

Mindenki "szakértővé" avanzsált, és mindenki "jobban tudja", mint a másik. Ilyen lett a világunk. Ez a csatorna nyíltan vállalja, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy nem tudunk mindent, de normális emberekként szívesen meghallgatjuk egymást. Színészi hátterünk nagyban hozzájárul ehhez, hiszen a műsor struktúrája lehetővé teszi, hogy a szélsőséges karakterek bőrébe bújva görbe tükröt tartsunk a társadalom elé. A végén nem vitázunk, hanem valódi párbeszédet folytatunk – agresszió és rossz szándék nélkül, csupán a beszélgetés öröméért.

Urbán Richárd: Ez a kérdés kissé zavarba ejtő számomra. Nincs mögöttünk védőháló, mint egy producer, vagy valamilyen szervezet, esetleg tévé vagy színház. Ez a helyzet ugyanannyira ijesztő, mint amennyire felszabadító. Csak mi vagyunk itt, és kizárólag egymásra támaszkodhatunk.

Az internet világa lehetőséget ad mindenkinek, hogy kifejezze önmagát, és a siker kulcsa csupán rajtunk múlik: milyen értékes és egyedi tartalmat hozunk létre, valamint mennyire találunk rá a közönség ízlésére. Vlogger, gamer, influenszer, reakcióvideók – csak néhány példa arra a színes kavalkádra, amibe most belemerülünk. Hosszan töprengtünk arról, mi az, ami még nem került reflektorfénybe.

Azért nem indítottunk egy újabb podcastot, hogy csak lemásoljuk a létező formátumokat. Ekkor merült fel az ötlet, hogy érdemes lenne foglalkozni a szélsőségesen megosztott társadalommal, amelyben élünk. Annyi téma, nézőpont és szokás feszíti a szakadékokat az emberek közé! John Cleese szerint a humor képes lehet arra, hogy kipukkanthassa ezeket a buborékokat, és ő azt vallja, hogy szabad viccelni bármivel.

Természetesen nem azt állítom, hogy John Cleese követőiként mindent szabad lenne megtennünk, de számomra kulcsfontosságú, hogy a humor határok nélkül létezzen – egy egészséges, tudatos közegben. Amikor az emberek felismerik magukat a mi általunk megjelenített szélsőséges karikatúrákban, és képesek nevetni saját magukon – vagy éppen másokon –, valamint értelmes párbeszédet folytatnak anélkül, hogy sértődéseket dobálnának egymásra, akkor már megérte, hogy belevágtunk ebbe a kalandba.