Tavaszi udvarlási szokások a régmúltban: Vizeskeddtől bújóvasárnapig | Soksz A tavasz beköszöntével nemcsak a természet éled fel, hanem a szerelem is újra szárnyra kapott. A régi időkben különös hagyományok és rituálék övezték az udvarlást, amelyek a Viz
A húsvét utáni időszakban a hagyományos falusi közösségek élete továbbra is pezsgő maradt - sőt, a tavaszi újjászületés öröme újabb közösségi események számára teremtett lehetőséget. A locsoló hétfőt követően érkeztek a hét napjai, melyek mindegyikéhez különféle népszokások, babonák és közösségi rítusok fűződtek - ahogy azt a Naptárak.com is megemlíti. Ezek az események nem csupán a közösség összetartozását erősítették, hanem kiváló alkalmat nyújtottak az ismerkedésre és a kapcsolatok elmélyítésére is.
Húsvét másnapjának különleges kísérője, a húsvétkedd - más néven Vizeskedd - a fiúkat célozta meg a vödör víz tartalmával. Ezen a napon a lányok átvették a locsolás jogosultságát, és nem fogták vissza magukat: vödröt ragadtak, és úgy locsolták meg a fiúkat, ahogyan az előző nap a fiúk tették velük. E hagyomány célja az volt, hogy a "viszonzással" helyre álljon az egyensúly a tréfák és kedvességek között, ami a húsvéti ünneplés vidámságát tükrözte.
Egyes vidékeken különleges szokás volt, hogy az özvegy vagy házasságra vágyó férfiak húsvétkedd reggelén ellátogattak egy kiszemelt özvegy vagy hajadon nőhöz. Becsöngettek, mintha csak udvariasan érdeklődnének: "Hogy telt a húsvét?" - ha az asszony beengedte, sőt még meg is kínálta őket, az egyfajta csendes, de egyértelmű jelzés volt: szívesen látják újra, és lehet remény a kapcsolatra.
A húsvét utáni szerda a béke és a megnyugvás időszaka volt, melyet Forgószerdának vagy Száraz szerdának neveztek. Ezen a napon az emberek tudatosan távol tartották magukat a munkától: nem mostak, nem sütöttek, sőt, még az állatok legeltetése is elmaradt. A családok a húsvéti ünnepek maradékait fogyasztották el, miközben az alkoholfogyasztás is kerülendő volt, hiszen a nap célja a testi és lelki megtisztulás, valamint a pihenés volt, amely lehetőséget adott a közös, nyugodt együttlétre.
A húsvét utáni első vasárnap kiemelkedő szerepet játszott a hagyományokban: a népnyelv Fehérvasárnap, Komázó- vagy Mátkálóvasárnap néven emlegette. Ezen a jeles napon a fiatal párok kiválasztották gyermekeik koma-szülőjét, aki, ha valami tragikus esemény történne, a gyermek felnevelését vállalná. Különösen fontos volt, hogy a komaság ne a családtagok köréből kerüljön ki, mivel ez segített elkerülni az öröklési viták okozta bonyodalmakat.
A fiatal fiúk gyakran baráti körükből választották ki a "komájukat", ami egy életre szóló, fogadott testvéri köteléket alakított ki köztük. A lányok esetében ezt a különleges kapcsolatot mátkálásnak nevezték, amely szintén szoros, sokszor házasságig tartó barátságokat hozott létre. E kapcsolatokat gyakran apró, szívből jövő ajándékokkal és mátka-koszorúval pecsételték meg, ezzel is szimbólumává téve a köztük lévő köteléket.
A Fehérvasárnapot követően érkező nap, melyet Fehérhétfőnek vagy Komázó hétfőnek is neveznek, a férfi-komák ünneplésének szentelt időszak volt. Ezen a különleges napon az újonnan kötött és a régi koma-kapcsolatok ünnepélyes áldása zajlott, gyakran közös étkezések és borozások keretein belül. Ezzel szemben a lányok is összegyűltek, de ők a fonóban találkoztak, ahová a férfiak belépése tilos volt, így saját, zártkörű ünneplésüket tartották.
A húsvét utáni vasárnapokat a népnyelv szeretetteljesen "Bújóvasárnapoknak" vagy "Zöldjáró vasárnapoknak" hívta. Ezek az időszakok a tavasz fokozatos megérkezését ünnepelték, és egy bensőségesebb, meghitt hangulatot árasztottak. A fiatalok ilyenkor délutánonként gyakran elindultak a természetbe, ahol újra feléledt az ismerkedés és az udvarlás varázslatos időszaka. A komák és rokonok is örömmel látogatták egymást, így a közösség élete pezsgőbbé vált, kapcsolatok szövődtek, és a barátságok mélyültek.
