A lengyel kormánykoalíció pártjai elértek egy konszenzust az élettársi kapcsolatokat szabályozó törvénytervezettel kapcsolatban. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a jogszabály senkinek sem kedvező.


A lengyel kormány a múlt héten bemutatta a házasságon kívül élő párok helyzetét rendező törvényjavaslatát, amelyet a koalíció baloldali szélén álló Új Baloldal képviselői sikeresen egyeztettek a centrista kabinet legkonzervatívabb tagjával, a Lengyel Néppárttal (PSL), amely a történelmileg jelentős parasztpárt képviseli. A jogi keretek tisztázását már legalább húsz éve követelik Lengyelországban, elsősorban az urbánus, nyugati orientációjú, baloldali politikai csoportok, akik a férfi-nő és egynemű kapcsolatok törvényesítését szorgalmazták. E követelés a két évvel ezelőtti választások során is szerepelt, főként a baloldali és középpárt politikai programjaiban. Ezzel szemben a jobboldali, konzervatív és nacionalista erők, mint a Jog és Igazságosság (PiS) és a Konföderáció, határozottan elutasították ezt a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy meg kell védeni a család szentségét, a házasság intézményét és a nemzet fennmaradását. Bár a PSL 2023-ban próbálkozott a jobboldali erők leváltásával, vidéki, konzervatív szavazótáborára hivatkozva elzárkózott attól, hogy az ügyet beemelje a koalíció politikai programjába.

A most elfogadott tervezet nevében sem utal a melegházasságra. A jogszabály neve: "Törvény a legközelebbi személyről és az együttélésről szóló megállapodásról." A PSL kezdettől ellenezte, hogy az élettársi kapcsolatukról szóló megállapodást a felek az anyakönyvi hivatalokban, ünnepélyesen írják alá. Kialkudták, hogy az ilyen egyezséget közjegyzőknél kelljen megkötni. A tervezet szerint a partnerek eldönthetik majd, hogy vagyonukat különválasztják vagy egyesítik. Közösen vehetnek fel hitelt a bankoktól, és jogosultak lesznek arra, hogy társuk állapotáról a kórházak tájékoztassák őket. Az örökösödési és adójogban, s egyéb jogosultságokban is hasonló jogaik lesznek, mint a házastársaknak.

A törvény nem módosítaná az érintettek családi állapotát, viszont előírná, hogy a közös életvitelük során házasságot nem köthetnek.

A partnerség megszüntetéséről a felek közötti kölcsönös megegyezés szükséges.

A törvénytervezet kapcsán számos fontos kérdés továbbra is megválaszolatlan marad. Nem foglalkozik azzal, hogy a felek automatikusan jogot nyerjenek társuk nevének viselésére, és a kapcsolatokban élő gyermekek helyzete, valamint az örökbefogadás kérdése is kimaradt. "Ez nem az a törvény, amiért küzdöttünk, amiért az LMBTQ+ közösség álmodott, és nem az a jogi keret, amelyet Donald Tusk ígért, amit a lengyel társadalom 54%-a támogatott" - nyilatkozta a Kampány a Homofóbia Ellen (KPH) nevű szervezet. Az egyesület véleménye szerint a tervezet csupán "szánalmas válasz" a közvélemény elvárásaira és a választási ígéretekre.

"Több tízezer pár él Lengyelországban minden törvényes védelem nélkül. Minden nap félhetnek attól, hogy ha történik valami, kapcsolatuk semmit nem jelent az állam szemében. Félelmeikre és aggodalmukra a megoldás a házasságok egyenrangúsága"

- hirdeti a KPH.

A 2023. október 15-i parlamenti választások eredményeként Donald Tusk vezetésével a Polgári Platform és szövetségesei sikeresen kiszorították a hatalomból a PiS-t, amely ugyan győzött, de nem tudott elegendő szövetségest toborozni. A választók között a Nyugatra orientáló, EU-párti rétegek domináltak, akik már nem a katolikus hagyományokat követik, hanem nyitottan fogadják az új életstílusokat, támogatják a női egyenjogúságot, és ellenzik a szigorú abortuszszabályozást, valamint az egyház túlzott befolyását. Donald Tusk és csapata ugyan jelentős gazdasági eredményeket ért el, és sikerült visszaszerezniük a jogállamisági problémák miatt befagyasztott EU-s forrásokat, azonban a választók különböző csoportjai, például a nők és a szabályozott élettársi viszonyra vágyó meleg és heteroszexuális párok, továbbra is elégedetlenek maradtak. A koalíciós pártok belső viszályai pedig még inkább csalódást okoztak azoknak, akik a PiS évei alatt elkövetett jogsértések megbüntetésére számítottak. Ehhez azonban olyan törvényes eljárásokat igényeltek, amelyekhez a koalíciónak nem állt rendelkezésére elegendő parlamenti támogatás. Két éve a demokratikus, Európa-barát lengyel erők győztek, de ez a győzelem nem volt elégséges a mélyreható változásokhoz.

A jobboldal, ha csak csekély mértékben is, de júniusban megőrizte az elnöki palota irányítását. Az augusztusban hivatalba lépett új elnök, Karol Nawrocki, azóta szilárdan kiáll amellett, hogy vétózni fog, és nem engedi meg a társadalom jelentős része által sürgetett reformok jogi úton való megvalósítását. Hivatalvezetője révén máris jelezte, hogy nem fogad el olyan törvényt, amely kvázi házasságot teremt, hiszen alkotmányos kötelezettségének tekinti a család intézményének védelmét. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a közjegyző előtt megkötött élettársi megállapodást "ultrabaloldali" támadásnak minősítette, amely a család mint társadalmi alapegység lebontására irányul, ezt pedig az X-en tette közzé.

Az óvatos kompromisszum törvénnyé válására tehát aligha van esély.

A PiS számára aggasztó lehet Karol Nawrocki és a Konföderáció közötti közeledés, mivel ez új politikai dinamikát hozhat a lengyel politikai színtérre. A két fél együttműködése potenciálisan megerősítheti a jobboldali érdekeket, ami kihívást jelenthet a PiS számára a jövőbeli választások során.

Jaroslaw Kaczynski határozott és figyelemfelkeltő stílusban utasította el a koalíciós törvényjavaslatot, világossá téve Karol Nawrocki számára, hogy ebben a kérdésben még a látszatra sem érdemes alkudozni. A PiS elnöke már hetek óta éles kritikákkal illeti a szélsőjobboldali Konföderáció politikai szereplőit, különösen a népszerű elnökjelöltet, Slawomir Mentzent, aki a gazdasági libertarianizmus prominens képviselője. Nem mellesleg, Krzysztof Bosak, a szélső-nacionalista vonal egyik hangadója is célkeresztbe került. Az utóbbi hónapok során a Konföderáció jelentős előrelépést mutatott a jobboldali politikai színtéren, amire Kaczynski éles válasza az volt, hogy a szélsőjobboldaliak nem alkalmasak a kormányzásra. A PiS számára komoly kihívást jelent, hogy nem képes új szavazói csoportokat megnyerni, miközben a fiatalok körében egyre népszerűbbek a szélsőségesek radikális gazdasági és adópolitikai javaslatai, valamint nacionalista ideológiájuk vonzereje.

Sok elemző úgy vélekedik, hogy Karol Nawrocki elképzelései és kulturális háttere inkább a Konföderációhoz közelítenek, mintsem a PiS-hez. De mi történne, ha Nawrocki úgy döntene, hogy függetlenedik? Az IBRIS közvélemény-kutató október 10-11-én a lengyeleket arról kérdezte, mit gondolnak egy "elnöki párt" létrejöttéről. A Rzeczpospolita beszámolója szerint a válaszadók 33,2 százaléka támogatta az ötletet, míg 45 százalék elutasította. Érdekes módon a PiS és a Konföderáció szavazói körében többen is kedvezően viszonyultak egy ilyen "friss, a politikai tájon felül álló" erő megjelenéséhez, hiszen híveik közül akár 54 százalék is hajlandó lenne egy ilyen párthoz csatlakozni. Rafal Chwedoruk, a Varsói Egyetem politológus professzora a napilapban kifejtette, hogy a Konföderáció fiatal szavazói viszonylag könnyen átváltanak vonzóbb ajánlatokra. Ezzel szemben a PiS-en belül a "kemény magon" kívüliek elkötelezettsége meggyengült, így keresik a sikeres jobboldali politikai alternatívákat. Bár Karol Nawrocki számára a törvény nem teszi lehetővé saját párt alapítását, Lengyelországban az elnöki pártoknak van egyfajta hagyománya, hiszen ilyen irányú próbálkozásokra már korábban is volt példa, például Józef Pilsudski marsall, valamint a kevésbé sikeres Lech Walesa esetében is.

Az Orbán-kormány homofób gyűlöletkampánya váratlan fordulatot vett: a fiatal generáció számára már szinte érthetetlen, miért lenne bármi gond azzal, ha valaki meleg.

Related posts