"Fidesz-busszal az időutazás középkori tájaira"
A mai Magyarország politikai tája nem a véletlen műve, hanem több mint másfél évtizedes tudatos építkezés eredménye. A Fidesz célja, hogy a társadalom egy jelentős részében egy sajátos gondolkodásmódot alakítson ki és erősítsen meg, amely a biztonságérzetre, a közösségi összetartozásra és a "külső" világtól való félelemre épít. E folyamat fokozatosan zajlott le: a kezdeti politikai üzenetek mára egy átfogó világmagyarázattá formálódtak, ahol a "nemzet" folyamatosan veszélyben érzi magát, a "vezető" mindig készen áll a védelemre, míg a "másik oldal" soha nem más, mint ellenség.
A médiarendszer átalakításával, a közbeszéd tematizálásával, a lojalitásra épülő jutalmazási rendszerrel és a folyamatos mozgósítással a Fidesz létrehozta azt az érzelmi-politikai buborékot, amelyben a valóság nem tények, hanem lojalitás alapján szerveződik. A Békemenet ehhez tökéletes tükör: a buszokkal érkező emberek nem csupán politikai támogatók, hanem egy gondolkodásmód hordozói, amelyet a hatalom évek óta tudatosan formál. Az ilyen gondolkodás - amely érzelmi azonosuláson, vezérkultuszon és információs szűrőkön alapul - éles ellentétben áll azzal, amit egy polgári demokrácia nevel: az önálló ítélőképességgel, a kritikai gondolkodással és a pluralizmus elfogadásával.
A Telex riportja a Békemenet buszos útjáról (Elbuszoztattam magam én is a Békemenetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal, október 24.) pontosan ezt a világot tükrözi. Az utasok között uralkodó hangulat békés, összetartó és vidám, ugyanakkor zárt és önmagát megerősítő. A beszélgetésekben alig hallható kétség vagy kérdés, ehelyett erőteljesen érvényesül a "mi" és az "ők" dichotómiája. A "mi" azok, akik biztosak abban, kiben érdemes bízni; az "ők" pedig azok, akik nem értik a helyzetet vagy rossz szándékúak, akik "provokálják" a dolgokat, "külföldi utasításokat követnek", "baloldaliak" vagy "kommunisták". Ez a kettéosztott gondolkodás nem a közönség gyengesége, hanem az évek óta tartó, tudatos politikai nevelés következménye.
A buszon elhangzó mondatok gyakran forrás nélküliek, mégis tényként hangzanak el. "Ursula visszavonja a nyugdíjat", "Zelenszkij felesége gyereket ad el", "Brüsszel el akarja venni a rezsicsökkentést". Ezeket senki sem kérdőjelezi meg, mert a közösségben a valóságot nem a bizonyítékok, hanem az érzelmi azonosulás határozza meg. Az a hír igaz, ami "beleillik a képbe", ami nem zavarja meg a rendet. Az ilyen gondolkodás nem a tényekből épít világképet, hanem a világképből gyárt tényeket.
Ezek a folyamatok nem véletlenszerűen zajlanak. A Fidesz tudatosan alakította ki a médiát, az oktatási rendszert, a politikai kommunikációt és a közösségi mobilizációt úgy, hogy a hűség a megértés fölé kerüljön. A "nemzeti együttműködés rendszere" valójában egy olyan kommunikációs ökoszisztémát képez, amelyben az emberek egyszerre kapnak identitást, értelmezést és feladatot: "szeresd a hazát, védd a vezetőt, gyanakodj a másikra". Azok számára, akik ebben a környezetben élnek, a külvilágból érkező információk csupán zajnak tűnnek.
A Békemenet buszain világossá válik, hogy a politika nem csupán érzelmekre épít, hanem konkrét utasítások mentén is működik. "Kattintani, tiltani, törölni" – ezek a kifejezések visszhangzanak a beszélgetésekben. A részvétel ma már nem csupán a fizikai jelenlétet jelenti, hanem egyfajta digitális elköteleződést is: a "helyes" információk megosztása és a "nem kívánt" kommentek elutasítása szerves részévé vált politikai identitásunknak. A közélet így átalakulóban van: a polgári részvételt egy reflexszerű mozgósítás váltja fel, ahol a cselekvés gyakran előre megírt forgatókönyvek szerint zajlik.
A demokráciában a vélemény különbözősége természetes állapot, de itt a különbözőség fenyegetés. A kritikus kérdés nem párbeszédet indít, hanem gyanút kelt. Az eltérő véleményű honfitárs nem vitapartner, hanem "ellenség", "hazaáruló", "liberális", "báb". Így foszlik el lassan a közös valóság, és marad két, egymással alig kommunikáló Magyarország: az egyik hisz, a másik kételkedik - és egyik sem érti a másikat.
A demokrácia valójában nem csupán a hívők színtere, hanem a gondolkodás és a diskurzus otthona. Egy egészséges polgári társadalomban az emberek tudatában vannak annak, hogy a vezetők is hibázhatnak, a hatalom pedig folyamatosan ellenőrzés alatt kell, hogy álljon. Fontos, hogy az információkat több forrásból értékeljük, mert ez segít elkerülni a manipulációt. Az eltérő véleményeket nem árulásként kell felfogni, hanem a szabadság lényeges részének. A közösség ereje nem abban rejlik, hogy mindenki azonosan vélekedik, hanem abban, hogy képes elfogadni és tiszteletben tartani a különbségeket.
A Békemenet buszai tehát nem csupán utasokat szállítanak a főváros irányába, hanem egy olyan gondolkodásmódot is, amelyet a hatalom hosszú időn át táplál és fenntart. Az utasok jóhiszeműek, lelkesedésük és elkötelezettségük példaértékű – azonban mindannyian egy olyan rendszer termékei, amely épp ezeket az emberi értékeket használja fel politikai manipulációra. Amíg a kérdezés bátorsága nem emelkedik a lojalitás szintjére, addig a demokrácia Magyarországon csupán látszólagos marad, tartalmában pedig egyirányú útra kényszerít – egy buszra, amely körbe-körbe jár anélkül, hogy valódi célja lenne.
A szerző oktatáskutató, a Tani-tani alternatív pedagógiai lap főmunkatársa.
