A hagyományos iskolai rendszer végleg megváltozhat: elképzelhető, hogy a jövőben nem lesz szükség tanórákra, osztályokra vagy akár tantermekre sem? - Pénzcentrum
Nahalka István megfogalmazása szerint a stratégia lényegében a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez és alkalmazásához szükséges kompetenciák kialakításáig terjed az oktatási feladatok kijelölésében. E tekintetben nincsenek forradalmi újdonságok vagy előremutató javaslatok. Ugyanakkor érdemes hangsúlyozni, hogy "az AI gyors ütemű fejlődése az oktatás teljes spektrumában sürgős és mélyreható változásokat igényel". Ezt a nézetet mi is osztjuk.
A probléma abban rejlik, hogy a stratégia nem érinti a változásokat. A mesterséges intelligencia fejlesztéseire és alkalmazásaira való felkészülés a magyar oktatás jelenlegi helyzetében számos tényező miatt nem lehet elég hatékony és eredményes. Ideális esetben a stratégiának foglalkoznia kellene azzal, miként alakíthatók ki azok az alapok, amelyek nem közvetlenül az AI-hoz kapcsolódnak, hanem az oktatási rendszer átfogó felülvizsgálatát és reformját célozzák meg.
A magyar oktatás jelenlegi helyzetéről beszélve, kiemelkedően fontos a digitális pedagógia terén tapasztalható jelentős lemaradás. Az iskolások szövegértési képessége átlagosan alacsony szinten áll, ami a kritikai gondolkodás és a kooperációs készségek hiányával párosul. Az mesterséges intelligencia által megkövetelt pedagógiai megközelítések és módszertanok elterjedtsége is meglehetősen korlátozott. Mindezek a tényezők hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar oktatás ne feleljen meg a modern kor követelményeinek, és elmaradjon a nemzetközi színvonaltól.
A NAT valóban nem a jövő kihívásaira összpontosít, hanem inkább egy normatív, ideológiai keretrendszert képvisel, amely a tanulók többsége számára rendkívül megterhelő szabályozást jelent.
A tárgyi tudás túlsúlya a tanulók értékelésében nem csupán egy elavult megközelítést tükröz, hanem komoly problémákat is felvet. Az ismeretek, amelyeket a tantervek előírnak, a mai digitális világban szinte azonnal elérhetők, így a folyamatos birtoklásuk nemhogy előnyös lenne, hanem inkább felesleges. Ráadásul a puszta memorizálás és a sokszor értelmetlen algoritmusok gyakorlása rengeteg időt von el a mélyebb, összetettebb ismeretek – mint például összefüggések, törvényszerűségek, elméletek és fontos algoritmusok – elsajátításától. Ezek a tudások nemcsak hogy relevánsabbak, de elengedhetetlenek a kompetenciafejlesztés szempontjából is, amelyet a felszínes tanulmányok és a hatástalan gyakorlás csak hátráltat.
Ma az önszabályozott és motiváltan végzett tanulást helyettesítik az iskola hagyományos képének megfelelő tanulási folyamatok, ezzel akadályozzák az egész életen át tartó tanulásra vaó felkészülést, és egyszerűen fogalmazva: megutáltatják a tanulókkal az iskolát.
Nem elsősorban oktatási módszerekkel. A tanulás-tanítás folyamatáról alkotott alapvető, és a többség által birtokolt pedagógusi elképzeléseknek kellene átalakulniuk. A tanulás nem szövegek megjegyzése és nem értelmetlen műveletek egymásutánjának begyakorlása, hanem az életben valóban fontos ismeretek, képességek, attitűdök produkciója, konstrukciója a tanulóban, méghozzá motiváltan, a kooperáció keretei között, önszabályozott módon.
Az iskolának számos más területen is meg kell újulnia, különösen az esélyegyenlőség kérdéskörében. Fontos, hogy az intézmény ne sújtsa hátrányos helyzetű tanulóit, akik már eleve nehéz körülmények között navigálnak a világban. Az iskola feladata, hogy ne legyen egyoldalú, és ne csak a középosztály érdekeit szolgálja. Ezen kívül a központi tartalmi szabályozás átgondolására is szükség van, hogy minden diák számára igazságos és elérhető tanulási lehetőségeket biztosítson.
A NAT és a kerettantervek túlszabályozó szerepét radikálisan át kell formálni, és a döntési jogkört inkább az iskolákra és különösen a pedagógusokra kell bízni. Ők ismerik legjobban a tanulóik igényeit, és képesek arra, hogy személyre szabottan, vagy kisebb csoportokban hatékonyan alakítsák a tananyagot, a célok elérésére irányuló folyamatokat, valamint a szükséges követelmények figyelembevételével szervezzék a tanulást és tanítást. Emellett az értékelési rendszert teljes mértékben újra kell tervezni, figyelembe véve annak funkcióját, céljait és módszertani megközelítéseit is.
Fontos lenne népszerűsíteni azt a gazdag tanulásirányítási módszertant, amely már több mint egy évszázada a rendelkezésünkre áll, és amelyet számos országban sikeresen alkalmaztak. E módszerek között szerepelnek a projektek, a csoportos tevékenységek, a valós problémákra épülő feladatok, valamint a viták – mindezek csak példák a sokféle lehetőség közül, amelyek segíthetik a tanulást és a fejlődést.
Újra kell gondolni a hagyományos kereteket, egyáltalán nem biztos, hogy ragaszkodnunk kell a tanórákhoz, az osztályokhoz, a tantermekhez, a tantárgyakhoz és még jó néhány hagyományos formához.
A kritikai gondolkodás fejlesztése olyan pedagógusok küldetése, akik e cél fontosságát szívükön viselik, és akiknek pedagógiai hitvallása nélkülözhetetlen része ez a törekvés. Az oktatási tantárgyak módszertani anyagai között fellelhetőek azok az elemek, amelyek a kritikus gondolkodás erősítését célozzák, ám e megközelítések gyakran idegenek a hagyományos pedagógiai normáktól. Csakis egy modern és előremutató pedagógiai keretrendszerben valósulhat meg hatékonyan a kritikus gondolkodásra nevelés, ahol a tanulók aktívan részt vehetnek saját tudásuk formálásában.
A problémaalapú oktatás, bár a magyar pedagógiai diskurzusban gyakran emlegetett fogalom, valójában nem rendelkezik széleskörű elterjedtséggel vagy gyakorlati alkalmazással. Ennek hátterében az áll, hogy a hagyományos oktatási szemlélet, amely az "ismeretátadás" köré épül, és a tanulást kizárólag induktív folyamatként fogja fel, nemigen kedvez a komplex problémák elemzésére, valamint a tágabb kontextusból való kiindulásnak. Ezzel szemben a problémaalapú megközelítés a tanulók előzetes tudására épít, és arra ösztönzi őket, hogy mélyebben belemerüljenek az összefüggésekbe. A projektek módszere, amely a hagyományos tanítási módszereken túllépve fejlődött ki, a legelfogadottabb innováció a magyar oktatási rendszer keretein belül, hiszen lehetőséget biztosít a tanulók aktív részvételére és kreatív gondolkodására.
A végrehajtott projektek sikeressége valószínűleg jelentős hatással bír a helyzet alakulására. Mindazonáltal Magyarország még mindig távol áll attól, hogy olyan széleskörűen implementálja az oktatás "projektesítését", ahogyan azt számos más országban már sikerült megvalósítani. Jelenleg a projektek alkalmazása az iskolákban még viszonylag ritka, de már nem teljesen szórványos. A pedagógiai módszerek többségében egyre inkább megjelenik a projektmódszer, amely kulcsfontosságú eszköz lehet a tanulás és tanítás alapvető átalakításához, valamint a reformok előmozdításához.
A leglényegesebb az előzőekben említett tényezők fényében egy jelentős átalakulási folyamat elindítása lenne. Az AI, noha rendkívüli hatásokkal bír, mégis csupán egy eszköz a pedagógusok kezében. Amennyiben a tanárok olyan helyzetbe kerülnek, ahol céljaik eléréséhez elengedhetetlenné válik az AI széleskörű alkalmazása, akkor a legnagyobb akadály elhárul. Természetesen ezen túlmenően még számos dologra van szükség, mint például a megfelelő technikai háttérre, valamint a kollégák alapos felkészültségére. Ezt a felkészültséget a pedagógusképzés és a továbbképzések keretein belül kell megszerezni. Az ilyen jellegű reformokra pedig már önmagában is nagy szükség van, függetlenül az AI által támasztott kihívásoktól.
Ezt nagyon nehéz megmondani. Jelenleg is sok olyan pedagógus van, aki még a számítógéptől is fél. Bár az elmúlt 2-3 évtizedben jelentős fejlődés volt e téren, de nagy különbségek vannak a pedagógusok között. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a pedagógusok, túl a képzésen és a továbbképzéseken is, jelentős gyakorlati segítséget kapjanak. Ez megnyilvánulhat oktatási programok, alkalmazási lehetőségek közrebocsátásában, állandó bővítésében és megújításában, a jó gyakorlatok terjesztésében, annak lehetővé tételében, hogy bekapcsolódhassanak olyan foglalkozásokba, amit az AI-t okosan használó pedagógusok tartanak, okos, jól szerkesztett, a pedagógusok által jól használható kiadványok rendelkezésre bocsátásában, TV-műsorok gyártásában, az elektronikus médiában jó alkalmazási lehetőségekről, tanulásirányítási ötletekről szóló videók közzétételében stb.
A tanulás, kísérletezés, megfigyelés és aktív részvétel időt igényel, ezért fontos, hogy a pedagógusok számára biztosítsunk elegendő órát e tevékenységekhez. A tanórák számának csökkentése, valamint a továbbképzési kötelezettségekbe való beszámítás lehetősége segíthet ebben. Általánosságban elmondható, hogy új és innovatív módszerek bevezetése csak akkor várható, ha a központi előírások mérséklődnek, és az önálló kezdeményezés értékké válik a pedagógusok körében.
Ez annyiban problematikus kérdés, hogy az oktatás szempontjából az AI stratégia rendkívül egyszerű, nem jelent nagy kihívást a NAT-ba a stratégia főbb céljainak, megoldásának fejlesztési feladatként való megjelenítése. Semmiképpen nem ajánlott a stratégiában szereplő vagy abból levezethető nagyon konkrét tartalmaknak tananyagként való megjelenítése sem a NAT-ban, sem a kerettantervekben, az AI stratégia oktatási implementációja ne fokozza tovább a tanulók túlterhelését. Hagyjuk a pedagógusokra a feladatot, hogy differenciált módon, osztályokra, kisebb csoportokra és egyes tanulókra lebontva határozhassák meg a tanulás-tanítás részletes tartalmát, a differenciálás pedagógiai elve ezt követeli tőlünk. Viszont az előző pontban leírt eszközökkel (és továbbiakkal) segítsük a pedagógusok munkáját.
A Nobel-díjra vonatkozó ambíció – legyünk őszinték – inkább mosolyt csal az arcunkra. Az AI tudományos kategóriája még mindig homályos, de ha mindenképpen be kell sorolnunk, akkor a matematika irányába mutat. Csakhogy a matematikáért nem osztanak Nobel-díjat. Ezen felül, a Nobel-díjra méltó felfedezések megszületése nem előre jelezhető; valójában ez egy teljesen véletlenszerűen zajló folyamat, amit a szerencse irányít. Lehet, hogy a cél elérhető, de ennek megfogalmazása teljesen indoklás nélküli.
